Toroczkai: a Jobbik menthetetlen
Toroczkai László szinte menthetetlennek érzi a Jobbik egységét, amelynek bomlasztójaként a jelenlegi vezetőséget nevezte meg csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Az elvtelenség annyira eluralkodott az ellenzéki pártok soraiban, hogy sokkal többet foglalkoznak hatalmi harcokkal, mint előremutató, építő jellegű tervezetek kidolgozásával – értékelt a műsorban a Jobbik volt alelnöke.
Szerinte a Jobbik ahelyett, hogy ellenzéki pártként alternatívát kínálna, csak a bosszú és a leszámolás mentén próbált cselekedni az elmúlt hetekben.
Az ellenzéki politikus úgy látja: a legfontosabb, hogy ragaszkodjanak ahhoz a szellemi, erkölcsi, eszmei háttérhez, amely megalapozta a párt létrejöttét. Jelezte, Dúró Dóra – akit bizalomvesztésre hivatkozva kizártak a párt országgyűlési frakciójából, illetve akivel mandátumát is visszaadatnák – is egyetért ezzel a gondolattal.
Toroczkai László azt mondta: számára már világossá vált, hogy a Jobbik stratégiai döntései nem az elnökség körében születnek.
(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)