Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Juhász havi 400 ezerért bérel lakást – De miből????

a
0 komment 2 megtekintés

 

Miközben az Együtt párt elnöke, Juhász Péter válásának brutális körülményein hüledezik a sajtó, a PestiSrácok.hu egyik olvasója fotókat küldött szerkesztőségünkbe, amin az látszik, hogy nem csak az Igazmondó Alapítvány Saabját, hanem egy hétszemélyes, új rendszámú Lancia-t is használ a politikus. Olvasónk arról is tájékoztatott, hogy Juhász az I. kerületi Aladár utca egyik villaépületében bérel lakást, potom négyszázezer forintért. Körbejártuk, vajon megteheti-e ezt az az ember, akinek saját elmondása szerint alig van bevétele, könyöradományokból él, rezsijére, a telefonszámlájára, sőt, még borotvára sincs pénze.

Az Együtt elnöke igazi hungarikum, mert talán az egyetlen hazai – saját meghatározása szerint – jogvédő, akiről jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy fokozottan veszélyes a társadalomra. Juhásznak – akinek ugyancsak hivatalos papírja van arról, hogy szolgálatokat tesz a  gyilkosságokért elítélt hírhedt maffiózónak, Portik Tamásnak – csak a kormánypárti politikusokról jut eszébe a korrupció, miközben az általa gründolt, de alaposan lepapírozott alapítványának a létezése dokumentumain kívül semmi nyoma nincs, financiális helyzete azonban egyre jobb.

Az átlátható, korrupciómentes közéletért harcoló társaságnak sem nyilvános telefonszáma, sem honlapja, de még elérhető e-mail címe sincs. Az alapítványhoz közel álló forrásaink a PestiSrácok.hu-nak azt mondták, nem véletlen, hogy sorra  cserélődnek le a kuratóriumi elnökök. A néhány éves alapítvány már a harmadik kuratóriumi elnökét “fogyasztja”.

A fenti képen látható I. kerületi, Aladár utcai villalakásba költözött nemrég, egyúttal Saab luxusautóját egy, a rendszáma alapján új forgalomba helyezésű, hétszemélyes Lancia egyterűre cserélte le Juhász Péter – hívta fel a figyelmünket egy olvasónk, aki leveléhez fotókat is mellékelt. Olvasónk levelében az áll, hogy egy ideig mindkét autót használta, de jelenleg már csak a Lancia-t vezeti. Levélírónk a lakás tulajdonosától úgy értesült, hogy az Együtt elnöke havonta négyszázezer forint bérleti díjat fizet. Vajon az önmagát “profi politikai koldusnak” láttató Juhász Péter valóban megteheti ezt a luxust?

Ugyanis lentebb látni fogjuk, ez a két tétel összességében lényegesen meghaladja azt az összeget, amelyre Juhász a megélhetését firtató kérdésekre homályosan utalgatni szokott. A magát a korrupcióellenes harc keresztes lovagjaként beállítani kívánó ellenzéki politikus nem sokkal azután költözött be a korábbi bérleményeinél is drágább lakásba, hogy tévécsatornák kamerái előtt arra panaszkodott: a rezsijét, a telefonszámláját sem tudja fizetni, borotvára sincs pénze, barátai által összegyűjtött használt ruhákban jár. Egy vele készült rövid tévéinterjú közben felmutatta a bankszámlaszámát, és adakozásra szólította fel az erre fogékonyakat.

Juhász saját bankszámlaszámát mutatta a nézőknek nyilatkozat helyett; Fotó: TV2

MOST AKKOR MENNYI AZ ANNYI?

A jelek szerint a megélhetési művésznek társához, a manapság felkapott anarchistához, Gulyás Mártonhoz hasonlóan jól bejött a “mikroadományok” jelentette finanszírozási forma, így továbbra sincs szüksége arra, hogy pártelnöki pozícióján kívül hivatalos munkája, és igazolható jövedelme legyen, miközben kínosan fenntartott magas életszínvonala is egyre emelkedhet. Néhány újságírói kérdésre már több esetben azt válaszolta, hogy pontosan tudja igazolni, kiktől, milyen célokra, és mennyi pénzt kapott, ám ezt egyetlen esetben sem tette meg. Rendszeres jövedelemforrásairól a “szép emlékű” vs.hu-nak nyilatkozott vagy két évvel ezelőtt, amikor a riporternek elmondta tételesen, hogy mennyiből éldegél. Bár a videón elmondottak cáfolják néhány mondattal fentebb írt feltételezéseinket, ettől függetlenül tanulságosak. Eszerint 80 ezer forintot kap a belvárosi önkormányzattól, pártelnöki munkájáért 250 ezer forintot visz haza, akkori élettársa anyasági segélye  73 ezer forint volt, az úgynevezett mikroadományokból pedig jó ha pár tízezer forint jön össze.

Mivel azóta ezzel kapcsolatban konkrétumot nem közölt, akkor a jelen állás szerint a 250 ezer forintos pártelnöki fizetésén és a pár tízezer forintos mikroadományokon kívül egyéb jövedelme nem igazán fellelhető, hiszen az önkormányzati pozíció megszűnt, akkori élettársával pedig már nem élnek együtt. Igaz, új élettársa, a neves színésznő, Hámori Gabriella biztosan jól kereshet, azonban nem rég született meg közös gyermekük, így vélhetően most ő sem dolgozza magát halálra. Az is ismeretes, hogy Juhász korábban a II. illetve a XIII. kerületekben ugyancsak jó környékeken bérelt átlagosan a 200-300 ezer forintot is meghaladó havi bérleti díj környékén elérhető ingatlanokat olyan időszakokban, amikor bevallása szerint ennyi volt a havonta megszerzett jövedelme is, miközben akkoriban három, jelenleg pedig már négy kiskorú gyermeke ellátásáról is gondoskodnia kéne.

AZ ÖRDÖGGEL IS ÖSSZEFOGNA

A folyamatosan a kormánypárti politikusok életszínvonalát firtató, ebben az összefüggésben állandóan éber Juhásznak volt olyan nehéz időszaka is a közelmúltban, amikor háztartása fenntartásához még bejárónőt is felvett, a korrupció szakadatlan üldözése közben nyilván nem jutott ideje foglalkozni ezzel a kérdéssel. Bár Juhász Péter többször említette a megélhetését firtató kérdésekre, hogy a fent említett támogatásokat kizárólag a politikai céljai megvalósítására, illetve az általa a korrupció elleni harcnak nevezett tevékenységére használja fel, a jelek szerint jut azokból a családi kasszába is.Költői kérdésként azért feltesszük, van olyan ember, aki azért adna pénzt Juhásznak, hogy mondjuk az I. kerületben 400 ezer forintért béreljen lakást? Nem lehet, hogy az állítólagos adományozók a közéleti tevékenységéért adnak pénzt nem pedig a magánéletét finanszírozzák? Juhász kínosan ügyel arra, hogy soha, semmi ne legyen a nevén, az említett Saab is az Igazmondó Alapítvány tulajdonában állt. A PestiSrácok.hu értesülése szerint a Lancia-ra kitalált történet is hasonló, ahhoz Juhásznak – legalábbis papíron – a korábbiak analógiájára semmi köze nincs. A politikus a közösségi médiában eközben rendszeresen közzéteszi kirándulásait, színházi élményeit, vagy az olyan luxusnyaralásait, amikor például Nizzában, saját költség nélkül üldözte a korrupciót családja és barátai társaságában. Később kiderült, hogy az utat Bojár Gábor, a Graphisoft és az óbudai magánegyetem alapítója finanszírozta, aki szerint az ördöggel is érdemes összefogni a kormányváltásért.

Az Igazmondó Alapítvány tulajdonában álló Saab-ot saját céljaira is használta a politikus; Fotó: PS

AZ IGAZMONDÓ JUHÁSZ TITOKZATOS ALAPÍTVÁNYA

Évek óta beszédtéma a közéletben, hogy az említett Igazmondó Alapítványnak papíron ugyan semmi köze nincs Juhász Péterhez – aki az egyik alapító – a szervezet mégis a politikus egyfajta önsegélyező egyesületeként működhet. A cégbírósági adatok szerint a csaknem három éve létező alapítvány bevételei az éves kötelező beszámolók adatai szerint az utóbbi esztendőkben megemelkedtek, ahogy azokból a nem részletezett személyi, dologi kiadásokra elkülönített kiadások is. A PestiSrácok.hu megkereste az alapítvány egykori első kurátoróriumi elnökét, Simon Mihályt, aki azt mondta, hogy hál’ Istennek már évekkel ezelőtt megszabadult a Juhász-féle társaságtól. Simon megerősítette lapunknak korábbi állításait, amelyek szerint az alapítvány semmilyen formában nem finanszírozta Juhász Péter személyes kiadásait, illetve megélhetését. Ennek ellentmond, hogy Juhász magáncélra is használta az alapítvány tulajdonában álló Saab gépkocsit, például ezzel utazott családjával a horvátországi nyaralására 2016 nyarán. A volt kurátor kijelentette, nem anyagi, hanem elvi természetű vitáik miatt lépett ki az alapítványból, amelynek tagjaival, utódaival állítása szerint ma már nincs kapcsolata. Az egyesület – az utóbbi esztendők trendjét figyelembe véve – manapság évi tízmillió forint körüli összegből gazdálkodik.

PÁRTKATONA KURÁTOR

Az Igazmondó Alapítvány a bíróságon bejegyzett dokumentumok szerint széleskörű jogvédő tevékenységet végez a közélet tisztaságának előmozdítása, és a korrupció visszaszorítás érdekében. Azt gondolhatnánk, hogy ez egy közhasznú, a közérdek érvényesülését segítő kezdeményezés, amelyhez minden olyan gyanús jelzést várnak, amelyekkel a jogkövető állampolgárok támogatnák a nemes küldetést, ez azonban nem ilyen egyszerű: az alapítványnak saját elérhető honlapja, telefonszáma, emailcíme nincs, csak egy postacímet tüntet fel a bírósági adatbázis. A hasonló civil szervezeteket tevékenységeit összegyűjtő és ajánló honlap vélhetőleg nem mostanában frissült, mivel ott az Igazmondó Alapítványhoz egy olyan postacímet adnak meg, ahonnan már régen elköltöztek. Az alapítvány jelenlegi – ötödik – kuratóriumi elnöke, Pető Fanni, aki mellesleg főállásban Juhász beosztottja az Együtt pártban. Petőt emailben kerestünk meg a napokban, hogy információkat kérjünk a működésükről, de ő erre nem reagált.

Még a ház előtt áll a Saab, de már a Lancia is használatban van; Fotó: PS

PORTIK ÖNZETLEN JÓTEVŐJE, AKI BÁRMENNYI PÉNZT BÁRMIKOR EL TUD TÜNTETNI

Az Igazmondó Alapítványt Juhász a kezdetekben egyebek mellett az egykori liberális államfő-jelölttel, Majtényi Lászlóval gründolta, de vele is összeveszett. Kínos véget ért korábban az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű, Bajnai Gordon 2014-es kampányát segítő Milla Egyesület élén végzett ténykedése is. A Milla tagsága akkor vált meg Juhász Pétertől, amikor kiderült: több millió forintnyi kétes eredetű, és ugyancsak kétes sorsú adománnyal nem tud elszámolni. A témáról korábban a PestiSrácok.hu vendégszerzője írt többrészes oknyomozó cikket. A Bajnai Gordon által hátrahagyott, kudarcos liberális kispárt vezetője nyolc, jelentős adótartozást felhalmozó vállalkozás csődjében volt érintett, amiről szintén portálunk számolt be elsőként. A politikus cégeinek egy része nemcsak végrehajtás alá került, hanem fantomizálódott is.

Ebből úgy tűnik, Juhász kiválóan ért a pénzügyi lavírozáshoz, s miután vélhetően sorozatosan, nagy mértékben károsította meg az államkasszát, a korrupció leleplezőjének szerepében tetszeleg. Ezt az imázst nem erősítette meg, hogy kiderült: Juhász Péter galamblelkű módon segített kinyomtatni az internetet a kilencvenes évek olajügyeinek kulcsfigurája, a két gátlástalan leszámolásért immár jogerősen elítélt Portik Tamás számára. Juhász perben igyekezett bebizonyítani, hogy nem játszott össze Portikkal, de a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésében állapította meg, hogy bizony szoros kapcsolat köti össze a maffiavezérrel.

A JOGVÉDŐ, AKI HIVATALOSAN IS VESZÉLYES A TÁRSADALOMRA

Juhász Péter  2002-ben tűnt fel a közéletben, amikor megalapította a Kendermag Egyesületet, amely a könnyűdrogok legalizálásáért küzdött. Juhász az Origónak akkor azt mondta, azért hozta létre az egyesületet, mert 1996-ban volt egy büntetőügye, amely hét évig elhúzódott, és ez nagyon felháborította. A büntetőügy azért indult, mert Hollandiából marihuánát akart becsempészni az országba. Egyesületének 2003-ban volt az első megmozdulása, majd különböző botrányos bohóckodásokkal próbáltak bekerülni a híradókba – sajnos, sikerrel. Például haverjaival feljelentették magukat fűfogyasztásért, a diszkórazziák elleni tiltakozásul saját vizeletüket akarták átadni Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek, de olyan is előfordult, hogy Juhász egy egyméteres kenderpalántával jelent meg a bíróságon.

A Fővárosi Bíróság az ügyben hozott határozatának indokolásában kimondta: Juhász Péter személye fokozottan veszélyes a társadalomra, mert a büntetőeljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer fogyasztás legalizálását hirdesse.

Nem egy tipikus paparazzi olvasónk, de ezen a képen azért látszik, hogy a Lancia-ba száll be a pártelnök; Fotó: PS

BEGYÓGYSZEREZTE ÉS MEGVERTE VOLT ÉLETTÁRSÁT? – JUHÁSZ TAGAD

Múlt héten a pártelnök pedig azzal került a lapok címoldalára, hogy a Bors bulvárlap egy peranyagból idézve azt írta: Juhász Péter egykori élettársa a bíróságon azzal vádolja a politikust, hogy amikor ő 2016 végén karácsonyra a három gyerekkel hazalátogatott, Juhász napokra bezárta azzal az indokkal, hogy meg kell beszélniük az életüket. Közben nyugtatókkal begyógyszerezte az asszonyt, sőt meg is verte, amikor a gyerekek anyja nem tudott/akart neki elszámolni az idejével, illetve nem volt neki hajlandó rátenni a kezét az ujjlenyomat-olvasóval működő telefonra.

Juhász Péter a Facebook-on reagált a Bors-ban megjelent cikkekre, ahol többek között arról írt, egy szó sem igaz a nő állításaiból. Mint fogalmazott, a valóság az, hogy volt élettársam a gyerekeim elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban pert indított ellenem, próbál elidegeníteni a gyerekeimtől. Nem vagyok bántalmazó, nem igazak a lejárató cikkben felhozott állítások. Egy személyes jogvitából csinálnak most politikai célú lejáratást ellenem, és vádolnak közben hazugságokkal. Vasárnap pedig egy blogban vázolta álláspontját, miközben a TV2 újabb brutális részleteket közölt a válás irataiból.

Fotók: MTI/PS

(forrás: Csibra Tibor, pestisracok.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.