Miközben a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 5,2 százalékkal nőtt, újfent megtapasztalhattuk, milyen kiváló és szélsőségesen objektív ellenzéki újságírók dolgoznak ma Magyarországon Magyarországért. Tapasztalás ez a javából, hiszen az online portálok úgy tettek eleget tájékoztatási kötelezettségeiknek, hogy egészen egyszerűen eldugták a hírt. Tehát igen visszafogottan írtak róla.

A GDP növekedéséről szóló, Magyarországra és a kormányra nézve pozitív hír ecsetelése helyett olyan eseményekről tudósítottak, hogy a még a honi ballib portáloknál is függetlenebb The New York Times kommunistázva aggódott egy kiadósat a magyarországi médiaegyensúly miatt.

A The New York Times munkatársa amúgy szinte biztosan szakértője a magyar médiapiacnak, a magyar nyelvnek, a magyarországi szerkesztőségek szellemiségének, az olvasottsági és látogatási adatoknak, no és persze azt is keni-vágja, hogy több mint tíz évvel ezelőtt a Hír TV-n kívül az összes kereskedelmi televízió, a sajtószabadságért a rosszullétig aggódó ballib kollégák által Heti Nyálasnak csúfolt Heti Válaszon kívül az összes hetilap és a lesajnált, lenácizott, lefasisztázott és kirekesztett Magyar Nemzeten kívül az összes napilap balliberális szellemiségű volt. Kormánypárti, amikor a szoclibek próbálták vezetni az országot; és ellenzéki, ahogyan most is, amikor a jobboldal vezeti.

A The New York Times egészen bizonyosan tíz évvel ezelőtt is hasonló cikkek tucatjai­ban aggódta össze magát, követelve a sajtóviszonyok mielőbbi kiegyensúlyozását. Ja, nem. Akkoriban valamiért nem aggódott a kiegyensúlyozatlan médiaviszonyok és a sajtó szabadsága miatt a manhattani szerkesztőség egyetlen tagja sem.

A The New York Timesról érdemes pár dolgot az agyunkba vésni. A napilap természetesen nem objektív, középen álló újság, hanem balliberális. Persze nem vállaltan, hiszen a ballib média képviselői nem olyanok, mint például mi, akik nyílt lapokkal játszunk. A független-objektivitás álcája mögé bújva mondják meg a legkevésbé sem független-objektív tutit.

A lap szélsőségesen Donald Trump-ellenes, viszont a demokratákért és Hillary Clintonért valósággal rajong. Persze nem azért, mert balliberális szellemiségű lenne a szerkesztőség, ugyan! Pusztán amiatt, mert a lap tagjai osztottak, szoroztak, tájékozódtak, majd a száraz tényeket figyelembe vették, végül mérleget vontak, és úgy döntöttek, Trump egy büdös tahó, Hillary viszont egy felvilágosult demokrata, tehát csak és kizárólag ő lehet alkalmas Amerika vezetésére.

A napilap egyébként olyannyira objektív, hogy komoly hirdetési kedvezményeket ad baloldali csoportoknak, például a MoveOn.org nevű lobbicsoportnak, miközben teljes árat számít fel a konzervatív csoportoknak. De ez esetben is biztosan gondos mérlegelés előzhette meg a hirdetőkre vonatkozó, egészen speciális szabályok meghozatalát.
A The New York Times szerint a Népszabadság bezárása is a független sajtó elleni támadás volt.

Már csak az a kérdés, hogy a Népszabadság pontosan mitől is volt független. Az MSZP-től? Mert emlékeim szerint a Magyar Szocialista Párt alapítványa, a Szabad Sajtó Alapítvány jelentős részt tulajdonolt a Népszabadságban. A szocikon keresztül ment is a pártpénz a napilapba, a lap pedig meg is hálálta a milliókat. Érdekes ez a fajta függetlenség. A pártosság, érti a fene, miért, de a Népszabadság esetében nem volt probléma a The New York Times szerint. Sőt!

Nem aggódtak a manhattani kollégák akkor sem, amikor a szoclib kormány alatt Sváby Andrásék egy ugyanolyan szellemiségű, főműsoridőben sugárzott magazinműsort csináltak, mint amilyet mostanában láthatunk az ATV-n. Többmilliós nézettségű kormánybarát, kormánypárti műsort sugárzott a MSZP–SZDSZ-kormányzás alatt vasárnap esténként a TV2. Az akkoriban csak vörös TV2-nek csúfolt televízió. A Bárdos András-féle hírek elfogultsága legkevesebb tízszerese volt a ma látható Tényekének. Bárdos, az akkori TV2 hírháttérműsorának vezetője Medgyessy nagy cimborája volt.

Egy alkalommal ő és felesége véletlenül pont ugyanakkor, ugyanabba a kubai hotelbe mentek szilveszterezni, ahova a volt D–209-es szigorúan titkos tiszt, vagyis a miniszterelnök is. Bárdos akkor így magyarázkodott: évek óta ugyanazzal a baráti társasággal szilvesztereznek, ez történt akkor is. Meg is látszott a TV2 hírműsorán a nagy haverság! Közben a közszolgálati tévé azt a hamis látszatot kívánta kelteni, hogy a miniszterelnök itthon van. A kormánybarát baloldali média, idesorolva az állítólag csak a piaci szempontokat szem előtt tartó kereskedelmi tévé- és rádióállomásokat, továbbá a magánkézben lévő lapokat, szintén falaztak a miniszterelnöknek.

A Mokkát az a Havas Henrik vezette, aki a Horn–Kuncze-kormányban volt államtitkár, és világéletében balliberális újságíróként tevékenykedett. Ilyen őrülten független volt akkoriban a TV2. Most persze megy a hisztéria, megy a nyavalygás meg a diktatúrázás amiatt, mert a Tények egy órájából hat percig nem ellenséges szellemiségű politikai hírek mennek. Tényleg döbbenet. Sose volt még ilyen! Tényleg nem, mert Bárdosék híradónként legalább tizenöt percen keresztül tolták az MSZP–SZDSZ-kormánypropagandát. De akkor sem sipákoltak a Magyarországon dolgozó ballib kollégák. És persze a The New York Times is beszédes csöndbe burkolózott.

Végül a médiaegyensúly emlegetése kapcsán pár adat: a kormánybarát orgánumok valamivel több mint 2,2 millió hírfogyasztóhoz jutnak el, a kormánykritikusok pedig legalább 4,4 millió főt érnek el, ami kétharmados ellenzéki dominanciát jelent a médiapiacon.

Az online tér még nagyobb aránytalanságot tükröz. Az online hírfelületek viszonylatában 71:29 százalékos arányban érnek el több felhasználót a kormányellenes médiumok. Ez tényleg diktatúra. Az. Balliberális diktatúra.