in ,

Apáti Bence – Szemelvények az álhírek világából

Nem akarunk bolhából elefántot fújni? – ezt a címet a Népszava 1903-as számából vettük

Nem akarunk bolhából elefántot fújni? – ezt a címet a Népszava 1903-as számából vettük, nem most volt, de úgy tűnik, van, ami sosem változik, s lássuk be, igazi hagyományteremtéssel hozott össze minket a gondviselés.

 

A bolhából elefántot fújás régi szakma, balliberális kollégáink valószínűleg a CEU mesterképzőin szokták fényesre csiszolgatni ez irányú képességüket. Elég csak annyit mondanunk: „oktatás-egészségügy”, és mindenki számára világossá válik, mire gondolunk.

A bolhákat felfújni igyekvők hallucinációiban Magyarországot kilométerekkel előzi Románia, Fehéroroszország, de még a derék türkmén és kirgiz emberek életszínvonalára gondolva is csak szomorúan sóhajt egy igazi demokrata, ahogyan haladó hőseink arra is rendszeresen meg szoktak esküdni, hogy elmaradott, a progressziót és az európai értékeket szabotálni igyekvő, nagy múltú egyete­meink – természetesen a CEU-t leszámítva – csupa funkcionális fasisztát és potenciális Fidesz-szavazót képeznek.

A független-objektív sajtómunkások eme gondolatmenet végére érve lemondóan, reményvesztett halálraítélt módjára szoktak legyinteni, majd a legyintés lendületét felhasználva azonmód el is kezdik fogalmazni a következő petíciójukat, ami a Magyarországon tomboló fasizmusról és a négymillió koldus országáról szól. Könnyeik szinte elmossák a kétségbeesett sorokat.

Ezután kikérik a számlát, ami egy tipikus újlipótvárosi kávézó árképzését ismerve rendkívül borsos. Fizetnek, majd visszatérnek a szerkesztőségükbe.

De vissza az álhírre!

Nem ez az első eset, hogy a közismerten hiteles Népszava híréhségben szenvedett, és valamiről írni kellett. Kiemelkedő, sőt korszakos példája ennek, amikor a nagy múltú lap 1952. június 2-i számában a koreai gyermekekre pestissel fertőzött bolhákkal és pókokkal támadó amerikaiakról adott hírt.

Nem maradhatott ki Rákosi elvtárs sem aznapi cikkeinek sorából, akit viszont az évtizedek távlatából is a megkapó „lánglelkű” jelzővel illetett az újság. A lap hitelessége már akkor is megkérdőjelezhetetlen volt, ami mit sem változott az alapítása óta elszaladt 140 évben.

A helyzet azóta is változatlan, pedig nem kevés víz folyt le a mi jó öreg Dunánkon. Történt ugyanis a múlt hét végén, hogy a Népszava számára kiderült, az állam trükközik a pedagógusok létszámával.

Ezt arra alapozták, hogy a Klebelsberg Központ nyilvántartásai szerint közel 1300 betöltetlen álláshely van, tehát levonták a logikus következtetést: égető a tanárhiány.

Azt a mintegy bolhányi tényt, miszerint ez a szám az összes álláshely 1,5 százaléka, nem vették figyelembe, miért is tették volna. Sőt a szakszervezetekre hivatkozva ez a szám rögtön 30-35 százalék fölé kúszott.

Ugyanakkor élből „trükközéssel” vádolták meg az állami szerveket, hiszen, mint az nyilvánvaló, a lánglelkű – és így bizonyosan hiteles – újság szerint természetesen trükköztek.

De vajon hogyan tudott hússzorosára nőni ez a 1,5 százalék? Ezt a valósághajlítás nevű hobbit a nagy múltú lap már az 1919-es Tanácsköztársaság alatt is gyakorolta, s teszi ezt azóta is rendületlenül évtizedek óta. Harcos népük győzni fog. Vagy nem.

Inkább nem. Nota bene: Rákosi népbiztos elvtárs már akkor is szerepelt a lapban, nyilván ugyanolyan hitelesen ábrázolva, mint a későbbiekben. De ne kanyarodjunk el a témától, ugyanis a hitelesség bajnokaival kapcsolatban van azért még megjegyeznivaló.

Mint például a közismerten hiteles Gyurcsány Ferencről szóló tudósításuk, amely szeptemberben jelent meg, s címe szerint „Gyurcsányék az utcára vonulnak, és a kormány bukásáig haza se mennének”.

Hogy a nagy klasszikust idézzük: majd megunják, hazamennek. S haza is mentek. A kormány viszont a helyén maradt. Ki érti ezt? De vissza a témához: vajon hogyan lehetett másfél százalékból harminc? Ez, lássuk be, a tényeket megváltoztatni, elhajlítani vágyó akarat megnyilvánulása. Amolyan vágyvezérelt újságírás.

S bár tiszteletre méltó, mégse nevetséges. A bolhából elefánttá fújás ugyanis nem megy, mert népünk Rákosihoz hasonló pártállású lánglelkű vezérei bizony a végtelenségig lejáratódtak, elkoptak, ahogy a lapjuk is.

Ismerős a vicc, amikor a bolha és az elefánt átmegy a hídon? Valahol a harmadik pillérnél megszólal a bolha az elefántnak: hallod, hogy dübörgünk?

Na ez pont olyan rossz vicc, mint a Népszava és a hírt azóta is pörgető álhírgyárak.

(Magyaridok.hu, Apáti Bence)

Bayer Zsolt szerint Ujhelyi egy „barom” – Videó

Sinead O’Connor: „undorítóak a fehér, nem muzulmán emberek”