Botka meg fog bukni. Ez volt az első gondolatom, amikor Szeged mérsékelten sikeres első emberét először hallottam nyilatkozni arról, hogy Gyurcsány nélkül képzeli el az ellenzéki összefogást. No nem a sok botrány ugrott be (parkolásügy, Szeviép-ügy, gátlástalan urizálás stb.), hanem a nagy konspirátor: Gyurcsány. Sokan, köztük én is, hajlamosak vagyunk elfelejteni a rossz dolgokat. Így működik az emberi agy. A jókat megtartja, a rosszakat elteszi hátra, valami rejtett kis dobozkába. Aztán jön valami inger.
A dobozka kinyílik, és az addig gondosan elzárt kellemetlen emlékek visszatarthatatlan árként kitörnek. Legutóbb például a kocsiban a biztos kezű lemezlovas-szakmunkás egy Michael Jackson-számmal örvendeztette meg az ő drága hallgatóit. Jackson úr gyermekek iránti lelkesedését most kegyeleti okokból nem elemezném, úgyhogy át is kapcsoltam egy másik csatornára, de a dobozka már kinyílt, az emlékek felszakadtak. Az addig gondosan eltemetett kép, amelynek központi témáját az esetlenül táncoló Mesterházy Attila adta, ott díszelgett a szélvédőn.
Persze én vagyok a hibás, pszichológus segítségét kellett volna kérnem azok után, hogy láttam, amint az izzadó Mesterházy Michael Jackson-imitátorként moonwalkozik a salgótarjáni szépkorúak gyülekezete előtt. Nem tettem. Hiba volt. Itt jegyezném meg, hogy az sose baj, ha az ember tudja, hogy rajta, avagy vele nevetnek. Attila érzékszerveit minden jel szerint teljesen összezavarta a dal és a bonyolult koreográfia. Attila azt hitte, vele nevetnek. Pedig rajta.
Mesterházy, bár táncolni nem tudott, de az átlagkomcsinál mégis több sütnivalóval rendelkezett, ebből kifolyólag felismerte, hogy ideje hátrébb tessékelni az MSZP nagy öregjeit, többek között Kovács Lászlót és Lendvai Ildikót. Attila ennek ellenére hatalmasat bukott, kétszer kétharmadnyit, de talán Botka Laci éppen emiatt felismerte, hogy a választások megnyerésére csak akkor van esélye a pártjának, ha a hibbant Néró nélkül vág neki a megméretésnek. A hibbant Nérókkal ugyanis mindig valami tragikus szokott történni, miután felgyújtják az ő Rómáikat.
Jobb esetben elüldözik az ilyen elmebetegeket, rosszabb eseteben elválasztják a különböző testrészeiket a testüktől. Ilyen ez a nép. Egy ideig tűr, de aztán elveszti a fejét, és nem átall arra vetemedni, hogy azért fohászkodjon, sőt tegyen is, hogy a diktátor is hasonlóképp elveszítse azt a bizonyos testrészét. Gyurcsány az előbbivel megúszta, de Botka mindvégig tudta, hogy ez kegyelmi állapot. Valamint hogy Ferenc maga a tehertétel.
Úgyhogy úgy döntött, hogy Gyurcsányt ezúttal kihagyja a buliból. Aki már forgatott olyan könyveket, amelyek megbolondult diktátorokról szólnak, azokat nem érte meglepetésként, hogy Gyurcsány viszont egész máshogy gondolkozott a választásokról. Feri, mint régen, most is tökéletesen meg volt győződve arról, hogy az ő hőn szeretett népe szíve minden dobbanásával viszontszereti őt. Csak valami adminisztrációs baki vagy gonosz áruló elvtársak miatt kellett ideiglenesen visszaadnia a hatalom kulcsait.
Ferenc a mai napig meg van győződve arról, hogy ő az egyetlen alkalmas miniszterelnöke ennek a „kurva” országnak. Nem is ragoznám az esetet sokáig, legyen elég annyi, hogy Gyurcsány egy közepesen szeles őszi napon a DK-s ultráival megpuccsolta az ellenzéki összefogást. Kis adalék, hogy Gyurcsány előtte az életére esküdözött, hogy szó sincs itt Botka elleni ellenszenvről. Én közben derűsen szürcsöltem a kikért kávémat.
Vessenek a kiéheztetett, bojtos farkú vérmókusok elé, de én Botkát nem tudtam olyan őszinte utálattal szemlélni, mint Gyurcsányt. Lacika a többi komcsihoz képest majdnem úgy vezette Szegedet, mint egy polgármester. Persze eltűnt pár milliárd, voltak stiklik, a dolgok jelentős részét okosba oldotta meg, de például nem vitte csődbe a várost, ami, lássuk be, egy szocihoz képest hatalmas eredmény. Botka a lopás iránt mutatott átlagon aluli hajlama miatt mindig is kilógott a szocik közül. Sosem tartozott a brancsba. Nem volt körön belül.
A szociknak mindig gyanús, ha valamelyik polgi nem lop el mindent, ami a keze ügyébe akad. Biztos rohadt fideszes, szoktak összesúgni a háta mögött. De mit volt mit tenni, nagy durcásan beálltak Botka mögé. Ímmel-ámmal. Mintha a fogukat húznák.
Csakhogy Botka Laci előállt a nagy tervvel, A Gyurcsány nélküli összefogás munkacímű dolgozattal. Mondom: lakli Laci okosabb az átlagszocinál. Emlékezett, hogy Ferenccel mindenképp bukni fognak. És innentől kezdve Botka sorsa megpecsételődött. (Meg az ellenzéké, de ez most nem tartozik szorosan a témához.) Közvetlen környezetén kívül senki sem támogatta őszintén ezt az ötletét. Még a ballib média is naponta keresztre feszítette a gyurcsánytalanításra tett törekvése miatt. Botka szépen lassan olyan egyedül maradt, mint a kisujjam. Papírforma.
Gyurcsány befolyása az ellenzékre még mindig felfoghatatlanul nagy és egyben feldolgozhatatlanul érthetetlen. Gyurcsány egyszer már felgyújtatta az ő Rómáját. Gyurcsány símaszkos terroristáihoz képest a spanyol rohamrendőrök nyeretlen kétévesek. Emberi jogi aktivisták. Angolkisasszonyok. 2006 októberében Gyurcsány megmutatta, mit is gondol a demokráciáról, a szólásszabadságról, a gyülekezési jogról. A hatalomról. És megmutatta, hogy jár az, aki ellene fordul. Gyurcsány és köre minden ellenállás nélkül tudta megbuktatni Botkát. Végtelenül elkeserítő és riasztó, hogy a jelenlegi ellenzék még mindig Gyurcsány zsebében van, még mindig az ő befolyása alatt áll. Pedig én naivan, a szívem mélyén reménykedtem, hogy leszámoltak a hibbant Néróval és a lelkiismeretüket terhelő 2006-os rendszerszintű rendőrterrorral.
Az ellenzéki összefogás ma úgy néz ki, hogy Gyurcsány összekapaszkodik a 2006-ban általa lövetett egykori gárdaalapítókkal, a Simicska-párttal és a Soros által pénzelt kispártokkal. Így akarják megbuktatni az Orbán-kormányt. Innen üzenem: nem fog sikerülni nekik.
A szerző táncművész és publicista
(magyaridok.hu)
