Talán már majd minden jobboldali olvasónkhoz eljutott a Hunyadi-film állítólagos botrányáról szóló hír. Akihez nem, annak röviden – tényleg – megpróbálom összefoglalni, milyen örömteli történések miatt tört ki a vihar a Billyben, akarom mondani a biliben.
A Magyar Nemzeti Filmalap szélsőségesen kormánypárti és a jobboldali értékek iránt végtelenségig elfogult bizottsága egy olyan forgatókönyvet választott ki, amelyben nagyon helyesen a társadalmi diverzitás, értsd: a sokszínűség kapta a legnagyobb szerepet Hunyadival és a már régen meghaladott nemzeti érzések legsötétebb vészkorszakot idéző propagálásával szemben.
A forgatókönyv felett bábáskodók végre megértették az új idők elfogadásra és toleranciára ösztönző, felszabadító szavát, és józan, igazi nyugatos demokrataként felismerték, hogy semmi szükség ezt a magyarkodó, bőgatyás, gyűlölködő, elmaradott mucsai népet dicsőséges őseik történeteinek bemutatásával tovább lökdösni a nacionalizmus mételye felé.
Külön öröm, hogy a hírek szerint a kereszténység sem kap hangsúlyos szerepet a műben. Teljesen felesleges is az elmúlt években Európába érkezett igazhitűeket mindenféle keresztek és papok látványával provokálni.
Különben is, csak gondoljunk bele, mit szólna az unió, ha a fülükbe jutna, hogy az idegengyűlölő, kirekesztő és nacionalista magyarok arról forgatnak hétmilliárdból egy nagyszabású játékfilmet, ami arról szól, hogy a bezárkózó magyarok a kereszténység nevében szerették volna az iszlám hódítást megakadályozni.
A modern és befogadó Európa már régen felismerte, hogy például a déli harangszó – ha már Nándorfehérvár, ugye! – színtiszta kirekesztés, a történelem szemétdombjára való, ósdi hagyomány.
De más esetekben is nálunk sokkal felelősségteljesebben jártak el. Ahogy közeleg a karácsony, egyre sokasodnak azok a beszámolók, amik arról szólnak, nyugati szomszédaink mennyivel empatikusabban állnak hozzá ehhez a rendkívül kényes kérdéshez.
A középkorban ragadt barbárok nyavalyognak és verik a sámándobjaikon a tam-tamot a Hunyadi-film miatt, ehhez képest a nálunk sokkal felvilágosultabb és befogadóbb országok egy jelentős részében már régen eldugták a betlehemeket, szinte az összes karácsonyi vásárt átnevezték téli piacnak, és az óvodások sem énekelhetnek december 20-a környéken karácsonyi dalokat, hiszen az sértené a kis Juszufkát és a barátját, Abdult.
Istennek és liberális barátainknak hála, mint azt dolgozatom első részben jeleztem, a forgatókönyv fő üzenete a káros nemzetieskedő, nacionalista hőbörgés helyett a sokszínűség győzelme lett.
Az egynemzetségű török sereg fölött győzelmet aratnak a szerb sajkásokkal, horvát huszárokkal, lengyel vasasokkal, huszita csehekkel, német pikásokkal, lovári pattantyúsokkal és héber tüzérekkel felálló magyar csapatok.
Hogy ennek nincs sok köze a történelemmel foglalkozó, nagy tudású emberek kutatásainak eredményéhez? Ugyan, kérem! Ez egy igazi liberális demokratának nem lehet indok.
A cél mindig szentesíti az eszközt. Az igazság meg nem fontos, hiszen mint azt a Nap-kelte óta tudjuk, az relatív és baloldali, ráadásul csak akadályozza a haladás forradalmárainak útját a szent cél felé.
Csak nézzük meg, milyen profin kezelik az igazságot a szorgos németek! Ők már rég megfejtették, hogy ha az egyszerű népet felelőtlenül megterhelik az igazsággal, abból csak a baj származik. És teljesen igazuk van.
Csak gondoljunk bele, milyen nyugodt volt Németország egészen addig a pillanatig, amíg nem tudták meg az emberek, hogy Kölnben több száz migráns nőkkel erőszakoskodott szilveszter éjszakáján. Utána már elkezdtek morgolódni, csökkent a kormány népszerűsége, és még az AfD is bejutott a parlamentbe. Kellett ez? Na ugye!
A tolerancia és a diverzitás elfogadtatásának irányába tett egy nagyon fontos lépést a filmalap. Kis lépés ez, mégis nagyon fontos. De a harc még csak most kezdődött el, és lám, már elő is bújtak a szélsőjobbos nacionalisták, akik hála és köszönet helyett nem átallanak háborogni. Ez is mutatja, hogy hosszú út áll még előttünk, elvtársaim, amihez sok erőt és kitartást kívánok.
Sok méltatlan támadás fogja még érni liberális közösségünket, még az is lehet, hogy ellenségeink, a nácik elérik a céljukat, és az érzékenyítőpropagandánkat elkaszálják.
Semmi baj, csapataink harcban állnak, barátaink ott vannak a bizottságokban, a filmiparban, az egyetemi tanszékeken, a színházakban, a televíziókban, a médiában, mindenhol.
Most is sikerült egy olyan sorozattal meghekkelnünk a NER-t, amiben azt mutatjuk be, hogy milyen példaszerűen neveli a gyerekét egy szimpatikus meleg pár. Bajtársaim! Ne adjátok fel a reményt! Ne csüggedjetek! Győzelmeink adjanak erőt nektek!
(Apáti Bence, magyaridok.hu)
