Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Amikor valaki havi 8 milliós fizetéssel értekezik a szegénységről – Niedermüller: Északkelet-Magyarországon patkánymérgen élnek a fiatalok

0 megjegyzések 5 megtekintés

Niedermüller: Északkelet-Magyarországon patkánymérgen élnek a fiatalok

 

Van, ahol éhesen mennek iskolába a gyerekek, Észak- és Északkelet-Magyarországon pedig a fiatalok jelentős része ragasztóból, patkányméregből, vegyi anyagokból kotyvasztott tudatmódosítókon él – vizionálta gyermeknapra időzített sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter.

A DK politikusa napi háromszori étkezést követelt a gyerekeknek a nyáriszünet idejére is.

 

A kormány elsődleges feladata a gyerekszegénység mérséklése – hangoztatta Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke gyereknap alkalmából tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A DK politikusa szerint politikai és morális okokból is fel kell hívni a figyelmet a nehéz sorsú gyermekekre. Niedermüller Péter kijelentette, minden statisztika azt mutatja, hogy az elmúlt nyolc évben nem sikerült lényegesen csökkenteni a gyerekszegénységet. A szegény családokban, leszakadó régiókban felnövő gyermekeknek esélyük sincs, hogy felvegyék a versenyt szerencsésebb sorsú társaikkal. Az ellenzéki politikus szerint az nem érdemi változás, ha pár ezer forinttal nő a legszegényebbek jövedelme, a Központi Statisztikai Hivatal pedig már nem mér bizonyos paramétereket.

Ha valóban olyan kiválóak a gazdasági adatok, mint ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter állítja, akkor azonnal tenni kell a nehéz sorsú családok felemeléséért

-mutatott rá a DK alelnöke. Közölte, a DK követeli, hogy a nyári szünetben is biztosítsanak napi háromszori étkezést a rászorult gyerekeknek. Megítélése szerint a szociális, társadalmi, mentális problémák egymásra halmozódnak.

Van, ahol éhesen mennek iskolába a gyerekek, Észak- és Északkelet-Magyarországon pedig a fiatalok jelentős része ragasztóból, patkányméregből, vegyi anyagokból kotyvasztott tudatmódosítókon él, miközben éppen ezekben a régiókban hiányoznak leginkább a gyerekpszichológusok, mentális programok

-mondta Niedermüller Péter.

Az nem megoldás, hogy kiemelik a gyerekeket a szegény családokból – tette hozzá. Niedermüller Péter azt is hangsúlyozta, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett erőszak minden formája, minden körülmények között elfogadhatatlan.

A törvény teljes szigorával kell lesújtani az iskolákban, sportegyesületekben, egyházi közegben előforduló szexuális erőszakra, de még a rakoncátlan gyerekeken elcsattanó “tasli” sem elfogadható – mondta a DK alelnöke.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

(forrás:pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.