Támogatás
kedd, február 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Amikor tízmillió ember csendben a földre köp

0 megjegyzések 14 megtekintés

Kedves ellenzéki politikusok!

Nem futottam át hirtelen mind az 52 nemmel szavazó ellenzéki parlamenti képviselő életrajzát, ezért elnézést kérek. A kérdéseim ettől függetlenül nem költőiek.

Van Önöknek gyermekük?

Szüleiknek kell lenniük, remélem, jó egészségnek örvendenek!

Többen elég fiatalok ahhoz, hogy akár a nagyszüleik is családjuk körében lehessenek még. Ezt kívánom Önöknek!

És barátaik? Azok vannak?

Megmondom Önöknek. Túl sok már nem lehet. Az olyan embert, mint Önök, messze elkerüli minden normális ember. Nem az éppen arató vírus miatt. A rokonok nem tehetik meg, a szerencsétlenek, mert a rokonokat nem tudja megválogatni az ember. Csak a barátokat.

Tudják él itt ebben az országban mintegy 10 millió ember. Azaz 9 éppen most halt meg közülük. Gondolom hallották, egyéb krónikus betegségeiket súlyosbítva a koronavírus áldozatai lettek. Amikor e sorokat írom, 187 magyar ember küzd a szervezetét elbitorló vírussal, de vélhetően több ezren találkoztak már vele.

Szóval él itt ez a 10 millió ember és fél. Retteg, mert nem tudja, mi lesz vele, a gyermekével, a szüleivel, mit hoz a holnap. Ha elkapja a vírust, túléli-e? Ha túléli, lesz-e munkája? Ha lesz, mit ér majd a pénze? És ha lesz pénze, kap-e érte valamit?

Ez a 10 millió ember nem tudja felismerni a láthatatlan vírust. Annál könnyebben felismeri azonban a riherongy embert. Most éppen Önöket, mind az ötvenkettőjüket, felméri egyetlen rezzenéstelen pillantással. És a földre köp.

Mondják meg nekem, milyen ember az, aki inkább gátolja szavazatával a kormányt a koronavírus elleni küzdelemben, a 10 millió védelmében, csak nehogy Orbán Viktor legyen az, aki átvezeti a járványon az országot?

Nos, megmondom őszintén. Amikor világjárvány lopózik az ablak alatt, akkor nagyon mindegy, hogy ki vezeti az országot, csak jól tegye azt. És aki tud segít neki. Főleg annak a 10 millió embernek, akikről Önök voltak szívesek megfeledkezni. Úgyis azé a felelősség, akinek a kormányrudat a kezébe adta a nép. Csak a történeti hűség kedvéért: zsinórban harmadszor. Azé lenne a felelősség, ha most Önök nem kapták volna ki a kezéből. De még csak ki sem kapták. Csak megzavarni próbálták szerény, de annál aljasabb komédiájukkal. Ettől még Orbán a miniszterelnök, neki kell cselekednie. És teszi is, Önökkel ellentétben, akiknek csak egy apró feladatuk lett volna, de vér a pucájukban, hát az nemigen.

Tudják, Önök úgy tűnnek el majd a történelem süllyesztőjében, mint egy lepke szellentése a viharban.

Óriási szerencséjük, hogy a tízmillió ember most a biztonságát, szerettei életét félti. És amikor ez elmúlik – mert el fog múlni -, akkor sem veszik elő Önöket, ahogyan megérdemelnék. Boldogok lesznek, hogy élnek, vége a járványnak, ismét dolgoznak és szeretnek majd.

Önöket pedig elfelejtik. Mint életük egyik legrosszabb emlékét.

Unokáiknak csak akkor említik majd az Önök hitvány történetét, amikor példálózni szeretnének, milyen is a riherongy ember.

(Pósa Árpád, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.