Három gyújtogatás is történt két szövetségi államban – a rendőrség nagy erőkkel keresi a Washington és Oregon államban történt választási bűncselekmények elkövetőit, a jelek szerint ugyanazok a személyek hajtották végre ezeket.
Levélszavazatok előre leadására köztereken biztosított
választási urnákat gyújtottak fel ismeretlenek hétfőn Portlandben,
az eset ugyanolyan mintázatú bűncselekmény volt, mint amelyet október 8-án Vancouver városában követtek el.
A rendőrség nem ismeri az indítékot, de Amanda McMillan, a portlandi rendőrség helyettes vezetője szerint „az ilyen cselekedetek általában célzottak és szándékosak”, utalt a szándékos választási bűncselekmény létére.
A portlandi hatóságok megkérték azokat a választópolgárokat, akik szombat délután után a megadott köztéri szavazóurnába dobták be a voksaikat, hogy
jelenjenek meg a helyi választási bizottság előtt, hogy szavazataik ne vesszenek el.
Vancouverben hétfőn történt egy újabb gyújtogatási kísérlet, de azt a hatóságoknak sikerült időben megakadályozniuk.
A nyilvános szavazóurnákat elvileg automata tűzoltó technológiával szerelik fel éppen az ilyen esetekre, de nem mindegyik szerkezet képes megakadályozni, hogy a zárt fémdobozban szándékos károkozás következtében ne égjenek meg a papírból készült szavazólapok.
A vancouveri eset egy olyan választókerületben történt, ahol rendkívül szoros a verseny:
a képviselőházi mandátumért Marie Gluesenkamp Perez demokrata és Joe Kent republikánus képviselőjelölt harcol – 2022-ben, a félidős kongresszusi választásokon ebben a kerületben mindössze 3000 szavazat döntött, vagyis hagyományosan kiélezett a verseny.
(Mandi)
Kérjük a segítségedet!
Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki! Itt vannak a részletek:
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?