in ,

Alföldi Robi sajátos módon nyalta ki a főpolgármester hátsóját – Alföldi Karácsonynak: egy olyan országban akarok élni, ahol én téged nem ismerlek

A Nemzeti Színház korábbi igazgatója volt Karácsony Gergely vendége a főpolgármester Magyarország jövőjéről szóló podcast-beszélgetésében.

Korábban írtunk már róla, hogy Magyarország jövőjéről indított podcast sorozatot Karácsony Gergely. A főpolgármester legújabb podcast-epizódjának vendége Alföldi Róbert volt. Május közepén arról is beszámoltunk, hogy 99 Mozgalom néven indult Karácsony Gergely kampánymozgalma, benne Haraszti Miklóssal, Hajós Andrással, Bod Péter Ákossal vagy éppen a főpolgármester jelenlegi beszélgetőpartnerével, Alföldi Róberttel is.

A Nemzeti Színház egykori igazgatója szerint a mindenkori hatalomnak egyszerre kell támogatnia a kultúrát és hagynia szabadon működni.

Amit a 99 Mozgalom próbál megvalósítani azt én nem tartom politikának

– fogalmazott Alföldi, majd hozzátette: társadalmi „dolognak, felelősségnek, problémának, szolidaritásnak” tartja.

A beszélgetés során Alföldi Róbert kifejtette: sajnálja, hogy a színházi szakma nem állt ki hangosan, amikor a TAO-rendszert megszüntették. A politika természetével kapcsolatban a színész azt mondta Karácsonynak:

Én egy olyan országban akarok élni, ahol én téged nem ismerlek.

Ahol én nem foglalkozom a politikusokkal, a miniszterelnökkel. Az, hogy én valakivel jóban vagyok, az egy más ügy.”

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Trombitás Kristóf: eljön az ideje az uniós kilépésnek

Ez izgi lesz! Európa jövőjéről vitatkozik Orbán Viktor a jövő héten