Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Agyhalál – Vágó István elmondta: ő nem oltásellenes, csak vakcinaellenes

0 megjegyzések 38 megtekintés

Csűrik, csavarják a szavakat a szektás DK-ban. Durvul az oltásellenesség, miközben arról hazudoznak, hogy oltáspártiak.

Aztán egyszer csak megérkezett a nemzet tudósa, a magyar nép kvízmestere, a mindent tudó Vágó István. Ő elmondja, hogy melyik vakcina miért nem jó. Kinyilatkoztat, felette áll minden virológusnak, főorvosnak, ő bátran kinyilatkoztat. Persze teszi mindezt oltáspártiságból, mi másból.

Az ATV-ben világosan el is magyarázta Vágó István elvtárs, hogy ő nem oltásellenes, csupán vakcinaellenes. Áhá, értjük. Világos. Érthető. Kézenfekvő.

 

Akkor értelmezzük a Vágó által elmondottakat.

Nézzük a Wikipédiát:

Védőoltás

védőoltás (vakcina) gyengített vagy elölt kórokozókat, azok fragmentumait (részeit) vagy kész ellenanyagot tartalmazó készítmény. Beadásának (vakcináció) célja a szervezet specifikus ellenállásának fokozása, mesterségesen előidézett immunitás. A védőoltások beadása után (mesterséges immunizáció) a szervezetben védettség alakul ki az adott kórokozóval szemben. – írja a Wikipédia.

 

Tehát a védőoltás az lényegében a vakcina.

Ezek után értelmezzék azt, amikor Vágó István azt mondta, hogy ő nem oltásellenes, csak vakcinaellenes.

 

Ennyi. A kör bezárult.

Függöny.

 

 

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.