in ,

Agyhalál – Tovább fog balhézni az ellenzék

Kövér László szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias

Kövér László szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias, ezért a következő időszakban folyamatosan nagyobb ricsajt próbálnak majd csapni, hogy felkeltsék az információáradattól eltompult választók figyelmét.

A házelnök a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a úgy fogalmazott, nem tudja, a demokrácia vagy a választók döntése ellen tiltakoztak-e a kormányfői eskütételtől távol maradó ellenzéki pártok, az azonban szerinte látszik, hogy ezek a pártok semmit sem tanultak saját kudarcukból, és a demokrácia tiszteletéről sem sajátítottak el új tudást.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Ezzel a gesztussal nem a kormányoldalt, hanem a választókat sértették meg. Nem vagyok  optimista a folytatást illetően sem”

– mondta Kövér László, aki bár nem nevezte meg, de kitért az MSZP-P-s Tordai Bencére, aki alig hogy bekerült a parlamentbe, egyből botrányosan viselkedett és korábban is a nem megfelelő magatartása miatt lett kitiltva onnan.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Olyan magatartást tanúsított, ami nemhogy parlamentben, hanem civilizált közösségben sem fogadható el”

– fogalmazott a házelnök, majd azzal folytatta, hogy a képviselői eskütételről távol maradó, az Országgyűlés legitimitását megkérdőjelező LMP-s Hadházy Ákosnak

nem lenne itt semmi keresnivalója, egy normális demokráciában, ahol érvényesülnek a közösen elfogadott írott vagy íratlan normák.

Kövér László szerint egy ilyen embernek tényleg nincs keresnivalója a parlamentben, azonban

nekünk is tiszteletben kell tartanunk a magyar emberek döntését, akik ennek a pártnak a támogatói közé sorakoztak fel”.

Hadházy minden jel szerint a leköszönő társelnök a parlament következő ülésének végén teszi le képviselői esküjét.

Kövér László a szankcionálási gyakorlatával kapcsolatban elmondta, nem tervez változást.

Az Országgyűlés ma már leginkább azzal tudná felhívni magára a figyelmet, ha a romló közállapotokból felfelé lógna ki. Sokan akkor kapnák fel a fejüket, ha azt látnák, az ellenzék megtanult tisztességesen viselkedni”

– mondta.

Fotó: Kozma Zsuzsi

A házelnök elárulta, hogy az új ciklusban Wolfgang Sobotkát, az osztrák parlament elnökét fogadja első hivatalos vendégként.

A házelnök úgy véli, a jövő évi európai parlamenti választásokig a korábbiaknál is nagyobb lesz a csatazaj az európai politika színterén, erősebb támadásokra kell felkészülni.

Ennek hátterében szerinte az áll, hogy sokan a vesztüket érzik az európai balliberális oldalon.

Remélem, hogy a voksolás után másfajta brüsszeli berendezkedésre kell felkészülni, és az európai politika a normalitás kerékvágásába tér vissza”

– fogalmazott.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

EZ IGEN! – Brutális fegyverarzenálra csapott le a TEK

Berlusconi beszólt Macronnak: jóképű egy gyerek ez a Macron, és még az anyja is egész jól karban van tartva