in ,

Agyhalál – Rendőrterrort emlegetnek a pénteki diáktüntetés résztvevői. Ezek nem voltak ott 2006-ban

A Pesti Bulvár nevű szennylap terjeszti ezt a FAKE NEWS-t

Igazoltatás kontra szemkilövés – rendőrterrort emlegetnek a diáktüntetés résztvevői

Diákok és hozzájuk csapódott egyéb tiltakozók egy csoportja kezdett el panaszkodni a pénteki diáktüntetés utáni, állítólagos rendőri atrocitások miatt. A Pesti Bulvár vérszemet kapott és azonnal elnyomásról, brutalitásról és majdnem bekövetkezett tragédiáról kezdett beszélni, pedig 2006-tal ellentétben senkinek nem lőtték ki a szemét, senkit nem vertek kardlappal a lovasroham közben.

Mert nem volt lovasroham. Az események értelmezése kapcsán megkerestük Apáti Bence publicistát, hiszen ő annak idején – sokadmagával – elszenvedője volt Gyurcsány Ferenc ámokfutása miatt kialakult tömeges rendőri erőszaknak, ahol nem igazoltattak, hanem embereket vertek véresre és okoztak maradandó sérüléseket. Az események között hasonlóságot nem véltünk felfedezni.

Panaszkodnak a diákok, akik a pénteki diáktüntetés után úgy határoztak, nem mennek még haza, hanem néhány sör elfogyasztása után gyorsan leváltják a kormányt, vagy maguk alakítják át az oktatási rendszert. Feltétezzük, hogy nem egyedül találták ki, hogy továbbmennek, hiszen a fiatalok többször is hangoztatták a hivatalos demonstráción, hogy az ő szabad gondolkodásukat elnyomja a magolás és a sok kémia óra.

A Pesti Bulváron olvashatjuk Rékasi Károly fiának, Zsigmondnak és társainak tragikus történetét, akik mellett rendőrök sétáltak(!), és akiket igazoltattak. A „Ziggy” becenévre hallgató fiatalembert szörnyen megviselték a történtek, annak ellenére, hogy bántódásuk nem esett, csupán a tüntetés után igazoltatták őket, mert nem a járdán mentek, ami egészen elképesztően hangzik.

“KIS HÍJÁN ELGÁZOLTAK MINKET A RENDŐRÖK, AMIKOR ÜLDÖZTEK A CSAPATSZÁLLÍTÓ KOCSIKKAL… HA NEM UGRUNK LE A SÍNEKRŐL, AKKOR GYORSAN VÉGE A MESÉNEK…”

– írta  Facebookon Rékasi Zsigmond, akiről nem tudni, mit keresett csoportosan a síneken a demonstráció vége után, illetve, hogy miből gondolja, hogy azért üldözték, hogy el tudják ütni. Itt fontos megjegyezni, hogy néhány száz fős tömegről volt szó, akik olyan könnyedén fel tudtak volna oszolni a demonstráció után, mint az SZDSZ választmánya a milliárdos tartozások miatt.

A hivatalos, politikától mentes esemény utáni “spontán tüntetésre” olyan ismerős arcok is kíváncsiak voltak, mint a Ligetvédők táborában hisztériázó Antal Nikoletta, akinek a nevéhez komoly hőstettek fűződnek: például annak idején az orosz nagykövetség előtt arra buzdította a résztvevőket, hogy lépjenek a nyugati életforma és értékrendek felé, de le tudja nácizni Orbán Viktort is bármikor. Az aktivista erőfeszítései ellenére még nem érte el a hírnév azon szintjét, melyet festékdobáló kollégái már igen. De szerencsére mer nagyot álmodni.

Rékasi Zsigmond, “Nikó” és egy másik tömeg – Fotó: Facebook

AMIRŐL MINDENKI HALLGAT: 2006-BAN TÉNYLEG VOLT RENDŐRTERROR

Arról azonban mindenki elfelejtett írni, hogy volt olyan sajnos, amikor tényleg történtek rendőri brutalitások. Apáti Bence publicista a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, őt, ezekkel a fiatalokkal ellentétben, 2006-ban meglőtték gumilövedékkel és kardlappal ütötték, mégis kevesebbet panaszkodott.

Október 23-a arról szólt, hogy revansot vegyenek a rendőrök, akikről csak feltételezni tudjuk, hogy rendőrök, mert nem volt rajtuk azonosítójel.

– meséli a 12 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve Apáti Bence a PestiSrácok.hu kérdésére.

Hozzátette:

Rettegtek, mert jöttek mellettük rendőrök. 2006 október 23-án a rendőrök kővel dobálták a tüntetőket, amiről rengeteg felvétel is van. Mindenki rohant és mentette az életét. Még a kis utcába is belőttek utánunk egy könnygáz-gránátot. Én elég rég óta sportolok, ennek ellenére akkor volt egy kis halálfélelmem. 

Ebből is látszik egyébként, milyen hasznos dolog a sport, segítségével könnyebb elmenekülni a rendőri brutalitás elől, ami a baloldal szerint a jelenlegi diktatúrában simán előfordulhat, tehát logikátlan azt követelni, hogy kevesebb legyen a tesióra.

Hallottuk a durrogásokat. Nem esett le, hogy mivel lőnek, azt hittem könnygáz, de később kiderült, hogy gumilövedék. Minket nem igazoltattak és kísérgettek, hanem fejmagasságban lőttek ránk. Amikor elindult a lovasroham, akkor én is kaptam a kardlappal a hátamra és egy kis utcába kellett bemenekülnünk. Több embert meg is tapostak. Halálfélelme volt az embernek.

– mesélte Apáti Bence, aki fel van háborodva, hogy a ellenzék gyerekeket használ arra, hogy feszültséget gerjesszen. Véleménye szerint 2006-ban szó szerint rendőrterror történt, amire akkor szinte csak legyintett a liberális elit, mondván: “megérdemelték”.

Olyan is volt, hogy bementek egy Ferenciek terén egy kocsmába és mindenkit rommá vertek. Ami éjfélig akkor történt az mészárlás volt.

– emlékszik vissza a publicista.

Ez azért is érdekes, mert sok tüntető diákot lehetett a demonstráció után a budapesti kocsmákban látni, de azon kívül, hogy az egyik helyen este 8-kor véget ért a Jager-akció, egyéb sérelem nem érte őket.

Apáti Bence az ügy kapcsán azt is felrótta, hogy 2006 miatt senki nem kért bocsánatot. Kifejtette:

Tessék bocsánatot kérni, aztán beszélgethetünk arról, hogy Ziggynek elkérték a személyiét. 

Rékasi Zsigmond egyébként a Renegátlástalanok nevű mozgalmával újabb tüntetés szervezését jelentette be, amit a közeljövőben nem csak megtartanak, hanem még a célját is kitalálják addig.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
(Pestisracok.hu, Dezse Balázs)

Megint hazudtak – nem volt Patkány a pesti kórházban – De patkány média van

Ezt mondta Roger Federer Fucsovics Mártonról