Van valami érdekes és megmagyarázhatatlan abban, hogy a vadliberális, szekularista, egyházellenes megszólalásoktól sem mentes HVG felkarol egy papot, azért, mert az úgy érzi, hogy a bevándorlás kapcsán itt az idő ábrándokat kergetni.
Beer Miklós váci püspök pedig épp ezt teszi. Szinte az összes közéleti megszólalása a migránshelyzetre van kiélezve. Véletlen? Aligha.
Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Valami hasonló történt most pénteken is, amikor a váci püspök a Nem Adom Fel Kávézóbanbeszélt – többek között – a gyerekkoráról, a családjáról, a sátáni erőkről és az isteni gondviselésről, ám a szokásos szólamok sem maradhattak el, ha épp a közélet vagy a bevándorlás került szóba.
A püspök a következőkről beszélt: egyetért Ferenc pápa migránsválsággal kapcsolatos kommentárjaival. Szerinte a déli határon felhúzott határzár miatt a kormány csak kegyelmi időt kapott arra, hogy felkészüljön a menekültválságra, ám azóta eltelt két év, és a felkészülésből semmi sem lett. De eljött az ideje, hogy
mert a migránskrízis az emberiség közös felelőssége.
Ám, arra nem tudott mit mondani, hogy mi lesz a vége, s bár a kényszerkvóta szerinte sem jelent megoldást, mégis elképzelhetetlennek tartja,
De, ha a keresztényi hozzáállást szeretnénk firtatni a migránskrízisben – ami miatt rengeteg szemrehányást kapnak azok a keresztények a liberális véleményvezérektől, akik nem ész nélkül migránssimogatók – remek megszólalások vannak itt Papp Miklós görögkatolikus lelkésztől, morálteológustól:
„Krisztus arra hívja meg az embert, hogy nagyvonalúan szeressen. De sehol sem mondja, hogy a szeretetnek butának kell lennie. Mivel az ember nem Isten, az ereje, figyelme, s nem utolsósorban a pénze véges, így a szeretetének okosnak kell lennie. Benedek pápa szerint a békés együttélés két oszlopa az „igazságosság és a szeretet”. A szeretetben van egy rend, amit ordo caritasnak nevezünk. Ez kimondja, hogy azonos élethelyzetben a szeretetben hozzánk közelebb állóknak kell előbb segítenünk: első a család, a baráti kör, a lakóhely, a nemzet, a hittestvér, majd minden ember. Sürgető helyzetben azonban a nagyobb bajban lévők élveznek elsőbbséget. Vagyis ha valaki életveszélyben van, ott azonnal segíteni kell: a vérző menekülteket el kell látni, az éhezőket meg kell etetni. […] Persze a szükséghelyzetben való segítésnek is lehet határa: lehetetlenre senki sem kötelezhető. Ennek megfelelően Magyarországra sem zúdítható az összes menekült gondja. Amikor pedig a cselekvő az erejét meghaladó lépésre már nemet mond, akkor nem szeretetlen, hanem felelősen beosztja szeretetét a legrászorultabbakra.”
„A menekülteknek, bevándorlóknak nemcsak jogaik vannak, hanem kötelességeik is – s a befogadóknak sem csak kötelességeik vannak, hanem jogaik is. A harmonikus együttéléshez a menekülteknek és bevándorlóknak is el kell sajátítani bizonyos értékeket, hozzá kell járulni a közjóhoz, meg kell tartani a polgári törvényeket. A befogadók joga viszont a bevándorlás kontrollálása: tarthatatlan, hogy a határon bárkik átsétálhatnak, ezért a befogadóknak joguk van megvédeni magukat a bűnözőktől, a terroristáktól és az ismeretlen betegségeket terjesztőktől. Ártatlan gyerekeink nevében erről ne mondjon le semmilyen liberális jogvédő.”
„A menekülteknek és bevándorlóknak is jobb, ha nem azonnal messzire mennek, hanem olyan szomszédos országba, ahonnan könnyebben visszatelepülhetnek, ha rendeződik a helyzet. Ahhoz sem akarhatunk segédkezni, hogy az ősi keresztény területekről eltűnjenek a keresztények, de nem mindegy a környező országok kulturális közelsége sem. A menekültekre is igaz, hogy nem egyszerűen jólétet kell nyújtani nekik, hanem tekintettel kell lenni a kultúrájukra is. Akár visszatelepülhetnek, akár nem, nekik és a befogadóknak is jobb, ha kulturálisan közel vannak egymáshoz. A kulturális különbözőséget nem szabad alábecsülni, ahogy sok világpolgár teszi.”
(Nagy Gábor, 888.hu)
