in , ,

Agyhalál – Gyurcsány helyettese nem utasítja el a migránsok betelepítését – Jöhetnek a migránsok Újpestre?

Ajajj

Míg Horváth Imre, az MSZP volt országgyűlési képviselője, jelenleg független országgyűlési képviselő-jelölt írásos garanciát adott arra, hogy nem telepít be migránsokat Újpestre, addig Varju László, a DK-jelöltje, Gyurcsány Ferenc alelnöke nem írta alá az erről szóló dokumentumot.

Az újpesti választókerületben komoly baloldali belháború alakult ki, mivel az MSZP átadta a körzetet a DK-nak, pedig Horváth Imre korábban fölényesen győzött. A DK (a Jobbik mellett) most különösen nehéz helyzetben levő párt, miután egy tanú a TV2 Tények című hírműsorának arról beszélt: Gyurcsány ügyvédje, a letartóztatott Czeglédy Csaba cipősdobozban hordta a pénzt Gyurcsánynak – írja az Origo.hu.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere arra kérte a választókerületben induló országgyűlési képviselőjelölteket,adjanak az újpestieknek írásos garanciát, hogy megválasztásuk esetén semmilyen módon nem támogatják migránsok betelepítését. A levelet és a nyilatkozat szövegét minden képviselőjelölt megkapta és átvette. Wintermantel azt írta, gratulál a nyilvántartásba vett jelölteknek, de szerinte Újpesten erősen lokálpatrióta közösség él, akik szeretik otthonukat és nem akarják megváltoztatni.

 

Nem akarjuk, hogy elvesszenek azok az értékeink, amelyekért megdolgoztunk”

– írta a polgármester. Majd azzal folytatta, hogy az országgyűlési választáson elinduló jelöltek is arra kaptak felhatalmazást azoktól, akik aláírták az ajánlóíveket, hogyvédjék meg az újpestiek biztonságát és az itt élő családokat.  Wintermantel szerint, amikor külső erők akarják alapjaiban megváltoztatni a magyarok életét. Az újpesti polgármester leveléről az ellenzéki propagandaújság, a HVG is beszámolt.

Gyurcsányéknak kellenek a migránsok

Varju László, a Gyurcsány-párt, valamint a Momentum és az LMP jelöltje sem írta alá a nyilatkozatot. Mindez azt jelenti, hogy a fenti pártok jelöltjei hajlandók lennének migránsokat betelepíteni Újpestre. Horváth Imre aláírása abból a szempontból érdekesség, hogy ő korábban az MSZP színeiben politizált, de miután a szocialisták a körzetet átadták a DK-nak, kilépett a pártból és függetlenként indul. Igazából Horváth Imre a baloldal igazi jelöltje, ráadásul tősgyökeres újpestinek számít. Ezzel szemben Varju köztudottan nem újpesti, nem is angyalföldi, a Rózsadombon lakik luxusvillában, így aztán érthető, hogy sem Angyalföldön, sem az újpesti lakótelepen nem kedvelt figura. De valamiért főnöke, Gyurcsány úgy gondolta, hogy jó az, ha ő indul Újpesten.

Néhány napja derült ki, miután egy tanú exkluzív interjút adott a TV2 Tények című hírműsorának, hogy Gyurcsány Ferenc – néhány hozzá lojális, MSZP-s politikuson keresztül – manipulálni próbálta az MSZP-t. Sőt, ügyvédje, a börtönben ülő Czeglédy Csaba is csak látszatra volt MSZP-s, valójában Gyurcsány embere volt. Mint a tanú vallomásából szintén kiderült, Czeglédy egy cipősdobozban hordta a milliókat Gyurcsánynak. 

Forrás: Origo.hu; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok.hu
(pestisracok.hu)

Szép volt: Magyarországon több mint félmillióan írták alá a kisebbségvédelmi kezdeményezést

A németek már beletörődtek a muszlim megszállásba