Támogatás
szerda, október 16, 2024
Támogatás
Támogatás

Agyhalál – Ezt érte el London muszlim polgármestere: harminc százalékkal több a gyerekmolesztálás

a
0 komment 0 megtekintés

A legfrissebb jelentések rámutattak, hogy elképesztő mértékben megemelkedett a gyerekek elleni szexuális bűncselekmények száma Londonban. Az Evening Standard által nyilvánosságra hozott adatok szerint 1200 esetet regisztráltak a tavalyi évben.

Ez harmincszázalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest.

Jessica Juon, az egyik gyermekekkel foglalkozó brit jogvédő szervezet helyettes vezetője szerint mára elfajult az ügy.

Fotó: AFP

A szexuálisan kihasznált, nemegyszer megerőszakolt kiskorúak súlyos traumán mennek keresztül. A mi feladatunk, hogy enyhítsünk a fájdalmaikon, és hogy minél előbb biztonságban érezzék magukat”

– mondta.

Steve Ellen, a londoni rendőrség egyik vezető nyomozója közölte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy csökkentsék az ilyen típusú bűncselekmények számát, azonban a tendenciák szerint továbbra is emelkedni fog az erőszakok száma. A Metropolitan Police képviselője kijelentette, náluk a fővárosban nem fordulhat elő olyan, mint Rotherhamben vagy Telfordban, ahol a politikai korrektség nevében a hatóságok nem cselekedtek, mikor lányok százait futtatták és erőszakolták meg.

Fotó: AFP

Ellen azonban elismerte, hogy Londonban is működnek olyan bandák és bűnszervezetek, akik kiskorúakat futtatnak.

A beszámolók szerint a kiskorúakat futtató bandák tagjai általában „ázsiai származásúak”, az áldozatok, azaz a kiskorú lányok pedig fehér britek.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.