in ,

AGYHALÁL – A HVG bérkommentelői szerint a Szeviép ügy „Fideszes ügy”, Czeglédy ügy meg „nincs”, 2014-ben a Fidesz pedig az erdélyi szavazók miatt nyert

Ők valami egészen más világban élnek

Egészen elképesztő a liberális média agymosása. Megpróbáltunk beszélgetésbe elegyedni pár kommentelővel a hvg.hu oldalon, a cikkek alatt.

Az egyik rögtön el akart zavarni, hogy takarodjak innen, megkérdeztem, hogy miért akar elküldeni, jogom van ott lenni, és véleményt mondani. Válaszul megkaptam, hogy egyelőre jogom van ott lenni, és egyelőre még jogom van „élni”.  Tehát egyelőre. Ez burkolt életveszélyes fenyegetés.

Utána következett pár MSZP-s lopós ügy számonkérése rajtuk. A válaszuk valami egészen elképesztő volt, nem tudom, ki mosta ki az agyukat ezeknek, de gondolom a HVG.

A Szeviép ügyre egyenesen ezt válaszolták: „Fideszes ügy.”

A Czeglédy ügyre pedig: „Nincs ilyen ügy”.

És elmagyarázták, hogy a Fidesz miért nyer 2010 óta. Mert át van rajzolva a választási térkép. Mondtuk nekik, hogy 2010-ben még nem volt, erre azt válaszolták, hogy a Fidesz akkor az „Őszödi beszéd” miatt nyert. 2014-ben meg az erdélyi szavazók miatt. Cseppet sem érdekli őket, hogy az erdélyi szavazatok kb. 1 db, azaz EGY darab mandátumot jelentenek.

Itt feladtuk a beszélgetést.

Teljes sötétség, teljes agymosás, teljes agyhalál.

mindenszo.hu

Agyhalál – Éppúgy szolgálja Sorost a brit baloldal, mint a magyar

Villámelemzés – A kutyát sem érdekli sem az OLAF sem az ELIOS „ügy”