in ,

Agybaj – Mostantól LMBT-óra is lesz Skóciában

A honi liberálisok persze ennek az órának jobban örülnének, mint az itthon megtartott erkölcs- és hittanórának

Indul az átnevelés a skót állami iskolákban, ugyanis az LMBTQ-lobbi elérte, hogy mostantól már kötelezően be lesz iktatva az általános és középiskolás diákok órarendjébe egy olyan tantárgy is, ahol a homoszexualitásról és a különböző szexualitásokról okítják majd a gyerekeket. Ezzel a lépéssel Skócia lesz az első olyan külön parlamenttel rendelkező terület, ahol az állami intézményekben bevezetik a homoszexualitással kapcsolatos tanokat. A skót oktatási minisztérium örvendezve jelentette be, hogy a rendszer hivatalosan is elismeri a homo-, bi-, transz- és interszexuális közösségeket. 

 

A skót kormány azután döntött az új tantárgy bevezetéséről, hogy az „Itt az ideje a befogadó oktatásnak!” (angol mozaikszóval élve TIE ) nevű szervezet 33 javaslatot tett le a minisztérium asztalára, amiben követelték, hogy a nemzeti iskolák is hirdessék a gender- és LMBTQ-tanokat.

Az LMBTQ-szervezetek ujjongva éltették a skót minisztérium intézkedését, hatalmas győzelemnek titulálták azt.

Ez lenne a cél.

Fotó: AFP

Azok a gyerekek, akik nem vetik alá magukat az agresszív és radikális LMBT-politikának, mostantól elszigetelve érezhetik majd magukat az állami iskolákban”

– reagált a mostani döntést elutasító egyik keresztény szervezet.

Az új rendszerben különös figyelmet fordítanak az iskolákban arra, hogy a szexuális felvilágosításon felül a diákoknak elmagyarázzák, mit jelentenek az LMBT és egyéb hasonló csoportosulások, hogy csökkentsék a velük szemben érzett előítéletet.

A skót homoszexuálisok kilencven százaléka számolt be arról, hogy élete során élt már át valamiféle hátrányos megkülönböztetést, amiért

az iskolák nem tanítanak közösségükről az órákon és az emberek nem ismerik megfelelően őket.”

A minisztérium kikötötte az iskoláknak, hogy az új órák tematikáját a diákok életkorához kell igazítaniuk.

(Bokor Gábor, 888.hu)

Jeszenszky Zsolt – Álhíreket terjeszt az Index

Szanaszét osztódik a jobbik – Új ellenzéki párt alakul csalódott jobbikosokból