in ,

Ábrahám Robi és Jeszy nullázta le mégjobban az amúgy is nulla VV Zsoltit a Pesti Tv-ben! Videó

VV Zsolti emberére akadt Ábrahám Róbert személyében

Először is tegyük tisztába a dolgokat: mindenkinek a magánügye, hogy ki kit szeret, ebből politikai tőkét kovácsolni úgy, hogy egy abnormális kisebbség ráerőszakolja a véleményét a többségre: beteg, és elfogadhatatlan. És nemcsak beteg, hanem káros is, főleg a gyermekekre. Sőt, egyenesen bűncselekménynek tartjuk gyermekeink megrontását!  Mert a gyerekek befolyásolhatók, és kikérjük magunknak, hogy VV Zsolti-féle valóságshow huszárok tolják a homokos propagandát magyar gyermekeinknek! A Btk. a gyermekek egészséges lelki fejlődésének rombolásával kapcsolatban egyértelműen fogalmaz.

Elmenni a téma mellett pedig azért nem lehet, mert sajnos ennek a Zsoltinak van 150 ezer követője a Youtube-on, ahol mérgezi fiataljainkat, full gázon.

VV Zsolti nagyjából erről a két dologról híres: a saját neméhez vonzódik (MAGÁNÜGY), és ő volt anno VV Zsolti. Kb. ennyi. Meg annyi, hogy meggyőződéses baloldali, ezért szerepeltet kizárólag baloldal politikusokat a kanapéján. Egyébként az eszme, az elképzelés, és a prodzsekt hatalmas öngól: hiszen, ha a VV Zsolti által favorizált baloldal kerül hatalomra, ők fogják először lebontani azt a kerítést, és fogják befogadni azokat a bevándorlókat, akik először a VV Zsoltikat fogják lehajítani a tizedikről. Mi ezt VV Zsoltinak nem kívánjuk, sőt, mi lennénk az elsők, akik ettől a cselekedettől igyekeznénk megóvni őt, de a tény az tény: az a kultúra, akiket Magyarországra akar a baloldal ráereszteni, a VV Zsoltikkal így bánik. Ez tény. Nincs mit szépíteni. Ezt senki sem akarhatja.

VV Zsoltival folytatott Ábrahám Robi és Jeszy is egy remek vitát, ami a vége felé egy kicsit elfajult, de jól látszik, hogy Zsoltika milyen módszerekkel manipulálja a közvéleményt (ha nincs érv, jön a vonzódásai miatt felvett áldozatszerep) , erre Jeszyék fel is hívták a figyelmet.

Íme a teljes beszélgetés:

 

Parázs vitába fulladt a békés párbeszéd Osváth Zsolt, Ábrahám Róbert és Jeszenszky Zsolt között. 2021.05.09.

 

(Videó: Pesti tv)

 

 

mindenszo.hu

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Dömötör Csaba üzent a bunkó főpolgármesternek: kevesebb sértegetés és több angolóra mindenkinek jobb lett volna, főpolgármester úr!

Csak Bősz Anett dzsúdózhat, Novák Katalin nem járhat konditerembe, Varga Judit pedig nem focizhat