„Miközben nagyon szoros a verseny Trump és Harris között a közvélemény-kutatásokban, a fogadóirodák már inkább Trumpra tesznek! A választási végeredmény szempontjából végül is nem perdöntő országos kutatásokban (mivel nem a polgárok, hanem a tagállamok által delegált elektorok választják az elnököt) nagyon szoros a verseny, de a demokrata/woke Kamala Harris vezet még mindig szűken. A kutatásokat átlagoló »poll of polls« alapján itt 48,6%-46,1% az állás Harris javára. Még ennél a 2,5%-os különbségnél is szűkebb az olló a billegő csatatérállamokban: ott jellemzően 1-1,5% Harris előnye, pár helyen minimálisan Trump vezet (8, illetve 4 évvel ezelőtt ilyenkor ezeken a helyeken Hillary Clinton, illetve Joe Biden többségében bőven verte Trumpot a kutatásokban, majd Trump a billegők nagy részében győzött).
A szintén nem feltétlenül igazságszérumot áruló, viszont pénzben játszó fogadóirodáknál viszont erős hullámzás után most már egyértelműen Trumpra tesznek (tehát a rá történő fogadás kevesebb pénzt hoz a fogadó konyhájára): itt a legfrissebb átlagolás szerint Trump 54,9-44,1-re vezet.
Fentiek nem garancia semmire, de a trend az, hogy jó kezdés után Harris kopik, Trump jön fel, s ez Magyarországnak jó. Ha lesz Trump, lesz béke, s akkor sokkal biztosabb a magyar gazdaság növekedési pályája is.”
(Szánthó Miklós)
Kérjük a segítségedet!
Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki! Itt vannak a részletek:
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?