in ,

A szankciók működnek! Ja, nem – Moldova áram- és gázellátás nélkül maradhat a télen

Maia Sandu moldovai államfő szerint országa drámai energiaválsággal küzd

Maia Sandu moldovai államfő szerint országa drámai energiaválsággal küzd, félő, hogy áram és gáz nélkül marad a télen. Az ellátással már most is gondok vannak, és immár minden nap kihívást jelent az ország energiaszükségletének biztosítása.

A moldovai elnök erről Bukarestben beszélt kedden egy nemzetközi konferencián, amelyet a nemi esélyegyenlőségről, a nők politikai szerepvállalásáról tartottak a román parlamentben.

Sandu rámutatott: a háború egyre közelít Moldovához, hétfőn már az ország területére hullott egy – ukrán energetikai célpontra kilőtt – orosz rakéta.

Elmondta: a moldovai fogyasztók számára a földgáz a tavalyi ár hatszorosára emelkedett, és jelenleg duplája a romániainak.

Mióta Oroszország az ukrán hálózatokat bombázza, a Gazprom felére csökkentette a Moldovába szállított gáz mennyiségét

– részletezte.

A villamos energia terén is súlyos a helyzet: kérdésessé vált, hogy lehet-e még számítani a Dnyeszteren túli területeken (Moldova oroszbarát, szakadár részén) előállított energiára. Sandu elmondta: bár hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy takarékoskodjanak, és a chisinaui kormány megpróbál támogatást nyújtani a kis jövedelmű embereknek, az energiaszámlák a családok jövedelmének 70-75 százalékára emelkedtek.

Sandu megköszönte Romániának, hogy következetesen segíti Moldovát, amikor csak szükség van rá. Szerinte ezekben a tragikus időkben Moldova csak a szabad világ segítségére számíthat, ezért „kérni és köszönetet mondani” jött Bukarestbe.

Leszögezte:

Moldova elkötelezett az európai út mellett, és vállalja a szabadság árát.

Hozzátette: amikor segítséget kérnek, nem a kényelmesebb élet érdekében teszik: azért van szükségük rá, hogy életben maradjanak a szabad világ részeként.

Sandu a chisinaui kormány elleni tüntetéseket a Moszkva-barát erőkkel szövetkezett, az emberek jogos elkeseredését önös céljaik érdekében kijátszó korrupt érdekcsoportok uszításának tulajdonította, amelyek úgy próbálják megúszni a felelősségre vonást, hogy lángra lobbantják, háborúba taszítják az országot.

Drámai lenne az egész térség számára, ha Moldovát visszafordítanák a demokratikus európai országok közösségéhez vezető útjáról

– hangoztatta a moldovai elnök a román parlament női törvényhozói előtt elmondott beszédében.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 



 

 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Tombol az Orbán-fóbia – Fegyőr és Berg is megszólalt ma: „Orbán!”

Van egy kis probléma: Irán 48 órán belül megtámadhatja Szaúd-Arábiát – állítja a szaúdi hírszerzés