Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

A spanyol egészségügy is összeomlott – Spanyolországban 12 ezerhez közelít a koronavírus áldozatainak száma – 900 halott naponta

0 megjegyzések 3 megtekintés

Spanyolországban 12 ezerhez közelít az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 809-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton.

A járvány kitörése óta a napi halálozás csütörtökön volt a legmagasabb: 950-en haltak bele a fertőzésbe, egy nappal később pedig 932-en. A korábbiakhoz képest szombatra jelentősen csökkent a napi halálozás. Spanyolországban eddig összesen 11 744-en vesztették életüket a Covid-19 következtében. A szaktárca tájékoztatása szerint lassult a fertőzés növekedésének üteme, a vizsgálatok az elmúlt egy napban 7026 új esetet azonosítottak. Csütörtökön számuk 8102, pénteken 7472 volt. Az eddig igazolt fertőzésszám 124 736. Kevesebben kerültek kórházba is, 24 óra alatt 975-en. A csütörtöki napi adat 2695, a pénteki 2524 volt. A SARS-CoV-2 vírus január végi megjelenése óta 57 612 embert láttak el egészségügyi intézményben a fertőzés miatt. Intenzív osztályra 116 pácienst szállítottak egy nap alatt; csütörtökön ez a szám 220, pénteken 324 volt. Eddig 6532-en szorultak állapotuk miatt intenzív terápiára. A koronavírus-fertőzésből felgyógyultak száma 3706-tal nőtt szombaton a csütörtöki 3799 és a pénteki 3777 után. Az azonosított esetek közül 34 219-en győzték le a kórt. Továbbra is a madridi autonóm közösségben van a legtöbb fertőzött, 2061-gyel több, mint pénteken, összesen pedig 36 249. A halálos áldozatok száma 4723, a gyógyultaké 15 362. A dél-európai országban az elhunytakat a halálesetet követő egy-két napban szokás eltemetni; a megnövekedett halálesetek következtében erre most nincs lehetőség. A holttestek tárolására nincs elég kapacitás, például a madridi tartományban sem, ahol korábban a fővárosi fedett műjégpályát alakították át erre a célra. A hétvégétől a főváros vonzáskörzetében található Majadahonda korcsolyapályáját is halottasházként használják.

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.