Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

A Pénzügyminisztérium tette helyre az idióta főpolgármestert: a Magyar Államkincstár teljesen jogszerűen szedte be a főváros adótartozását

0 megjegyzések 47 megtekintés

 

Karácsony Gergely pénteken arról írt a Facebook-oldalán, hogy délelőtt tíz óra után egy perccel a Fővárosi Törvényszék azonnali jogvédelem keretében megtiltotta az Államkincstárnak, hogy inkasszálja a Fővárosi Önkormányzatot. „Ehhez képest negyven perccel később a Kincstár mégis levett 4 milliárd 844 millió forintot a számlánkról, konkrétan ellopva ezzel a budapestiek pénzét” – írta. Ezt követően a főpolgármester leszögezte, hogy szerinte ez nyilvánvalóan bűncselekmény.

Karácsony Gergely üzenetével kapcsolatban az Index megkereste a Pénzügyminisztériumot. Varga Mihályék leszögezték: a főváros törvényi kötelezettsége a szolidaritási hozzájárulás megfizetése, aminek nyár óta nem tesz eleget. „Budapesten kívül 723 önkormányzat fizet szolidaritási hozzájárulást,

mégis kizárólag az ország leggazdagabb városának jelent ez indokolatlanul problémát.”

A tárca szerint fontos azt is hozzátenni, hogy a Kúria december 20-i végzésében teljes egészében elfogadta a Kincstár indokait a szolidaritási hozzájárulás inkasszálására, ezzel megerősítve:

a Magyar Államkincstár teljesen jogszerűen szedte be a főváros adótartozását.

Tehát az alacsonyabb szintű fővárosi törvényszék ezzel az új eljárásában szembemegy a legfelsőbb szintű kúria döntésével. A Kincstár az azonnali jogvédelemről szóló végzést december 22-én kapta kézhez, így a december 21-én érvényesített beszedési megbízás törvényes, minden jogszabálynak megfelelő volt – emelte ki a Pénzügyminisztérium.

A törvényeket mindenkinek – még Karácsony Gergelynek is – be kell tartania, az azonnali jogvédelem pedig nem szolgálhat egy törvényben meghatározott fizetési kötelezettség kikerülésére. Természetesen ebben az ügyben is a Kúria mondja majd ki az utolsó szót.

 

(Mandi)

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.