Támogatás
hétfő, május 12, 2025
Támogatás
Támogatás

A nemzet sportolói is nekimennek Karácsonynak! A nemzet sportolói a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését kérik

0 megjegyzések 3 megtekintés

A nemzet sportolói arra kérik Budapest új vezetőit, hogy járuljanak hozzá a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által Budapestnek ítélt 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez – tájékoztatta a nemzet sportolói nevében Schmitt Pál szombaton az MTI-t.

 

A közlemény szerint a Nemzet Sportolója címet viselő Balczó András, Hammerl László, Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Székely Éva és Varga János aggodalommal figyeli a világbajnokság megrendezésével kapcsolatos híreket.

Meggyőződésük, hogy a nagy világversenyek rendezése nemcsak Magyarország jó hírét kelti, hanem fokozza a fiatalok érdeklődését a sport iránt, és a magyarok jó szereplésén keresztül hozzájárul az egészséges hazaszeretet erősítéséhez is – írta.

Hozzátette, Budapest ebben az évben Európa sport fővárosa volt, és bizonyította azt is, hogy a legkülönbözőbb sportágakban képes nagy versenyeket rendezni.

„Büszkék vagyunk rá, hogy szeretett fővárosunk, Budapest és más nagyvárosok is az országban számos nagy világverseny megrendezésével hozzájárultak hazánk jó híréhez, nemzetközi megbecsültségéhez” – olvasható a közleményben.

(magyarnemzet.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.