Támogatás
szerda, február 12, 2025
Támogatás
Támogatás

A nagyjából 0%-os LMP mindent megtesz az önkormányzati források megvédéséért

0 megjegyzések 3 megtekintés

Számos polgármester szerint a teljes önkormányzati rendszer „bedőlne”, ha részben vagy egészében elvonnák tőlük az adóbevételeiket – mondta az LMP frakcióvezetője hétfőn sajtótájékoztatón. Keresztes László Lóránt hangsúlyozta: pártja mindent megtesz ennek megakadályozásáért, ezért az LMP országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az önkormányzatok érdekében.

Az ellenzéki politikus kifejtette: a határozati javaslat megfogalmazza az önkormányzatok feladatait a járványhelyzetben, és azt, hogy a kormánynak azok megvalósításához, valamint a működéshez biztosítania kell a forrásokat. Az előterjesztés értelében a kormánynak az eddigi megszorításokat vissza kell vonnia, és nem hozhat olyan döntéseket sem a kabinet, amely ellehetetleníti az önkormányzatok működését. Keresztes László Lóránt felidézte a kereskedelmi és iparkamara vezetőjének javaslatát az önkormányzati adóbevételek elvonásáról, amelyet a kormány nem cáfolt, sőt szerinte a miniszterelnök egyes megszólalásai megerősítik, hogy ez egy kormányzati szándék. Az intézkedés nem segítené a kis- és közepes vállalkozásokat, őket a kormányzat tudná megtámogatni – mondta.

Hozzátette: az önkormányzatok már így is súlyos elvonásokat szenvedtek el, ami nehezíti alapfeladataik ellátását, például az utak karbantartását, a közvilágítás vagy az ivóvíz biztosítását, az egészségügyi alapellátást, a közösségi közlekedés megszervezését. Az LMP frakcióvezetője közölte: 130 városvezetőt keresett meg levélben. Válaszaikból kiderül, hogy még a kormánypárti polgármesterek is elutasítják a kamara elnökének javaslatait.

(MTI)

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.