A Závecz Research ügyvezetője az Ultrahang műsorában hangsúlyozta, a közvélemény-kutatások a kampányt segítik, és a most látható eredmények arra utalnak, hogy most milyenek lehetnek az erőviszonyok a pártok tekintetében.
Az Ultrahang Youtube-csatorna legutóbbi adásában Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezetője volt a vendég, akivel a műsorvezető a közvéleménykutatási módszertan mellett a friss mérésekről, és nem utolsó sorban a Tisza Párt és Fidesz esélyeiről beszélgetett.
A műsorvezető a beszélgetés legelején felidézte, hogy a Závecz a napokban újabb felmérési eredményt publikált, melyből az derült ki, hogy Magyar Péter pártja 46-35-re vezet a nagyobbik kormánypárt előtt a biztos pártválasztók körében, míg a teljes népességnél 32-26 az arány. (Míg a Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a kormánypártok [47 százalék] továbbra is őrzik első helyüket a pártversenyben Magyar Péter pártjával [42 százalék] szemben – szerk.). Ezután azt a kérdést tette fel, hogy a Závecz milyen adatfelvételi módszerrel dolgozik. Erre az ügyvezető azt felelte, hogy személy szerint híve a személyes megkérdezésnek, ennek az az oka, hogy így „szocializálódott” a ‘80-as években, és
hisz abban, hogy a személyes módszertannal minden választópolgárt el tudnak érni.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a személyes kérdezés egy nagyon költséges módszer. Závecz felidézte, hogy legutóbb márciusban volt egy úgynevezett „omnibuszkutatásuk”, mely során több témát összegyűjtöttek, és ezek adták meg a kereteket. Kérdésre válaszolva elhangzott, cégek, egyetemek, politikai szervezetek, médiumok és civil szervezetek is lehetnek megbízók, nem csak pártok.
„A közvélemény-kutatások a kampányt segítik”
Valamivel később a Závecz Research ügyvezetője arról is beszélt, hogy jellemzően miket szoktak rajtuk számon kérni. Példaként hozta a 2021 őszi előválasztási időszakot, amikor az ellenzéki pártok támogatottsága összeadva ugyanakkora támogatottságot élvezett, mint a Fidesz-lista, azaz az ország fele nem a kormánypártot akarta, ehhez képest áprilisban újból kétharmada lett a Fidesznek.
Erre Závecz Tibor úgy reagált, hogy azt senki ne gondolja, hogy a közvélemény-kutatások akár egy hónappal a választás előtt azt az eredményt fogják hozni, ami a valóság lesz. „Akkor mi végre a kampány? Szörnyű, hogyha egy háromnegyed vagy fél évvel korábbi mérést összevetnek a végeredménnyel” – hangzott el.
„A közvélemény-kutatások pont a kampányt segítik abban az értelemben,
hogyha azt látja egy párt, hogy le van maradva fél évvel a választások előtt vagy egálban van, akkor nyilván kitalálnak valamit arra vonatkozóan, hogy utol kéne érni azt, aki vezet, úgy kéne kampányolni, hogy több szavazó legyen”
– ismertette.
Závecz Tibor ezután arról beszélt, hogy az alapján, ami jelenleg látható, nagyon sokan kampányolnak. „Amiről most beszélünk, az a listás eredmény. Ezek az erőviszonyok. Ebből nem következik semmi konkrétum 2026 tavaszára vonatkozóan. Egy fontos adalék ahhoz, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok most, ha a pártokat tekintjük.
Hogy is tudnánk beszélni mandátumokról, mikor nincsenek jelöltek”
– szögezte le az ügyvezető.
(Vadak)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?