Vajon ki járt jobban: az MSZP Csintalan Sándorral vagy a Momentum az Európai Bizottságtól újabb követeléseket követelő húzásával? A kérdés költői.
Roppant méretű kavicsként érkezett meg az ellenzéki közélet csendes tavába minap a hír: Csintalan Sándor hosszú évek után visszatért „alma materébe”, az MSZP-be. Az immár megint politikus Csintalan igen nagy utat járt be az elmúlt évtizedekben: volt KISZ-vezető, aztán 1977-ben belépett az MSZMP-be, a rendszerváltás után pedig az MSZP-be – először. Ott egészen az országos elnökségi tagságig vitte, a Horn-kormány idején egy ideig ő volt az utódpárt második embere. Aztán kilépett, mondván,
majd egyebek mellett kocsmát nyitott a Lehel téren, 2007 karácsonyát azonban már Fidesz-tagként ünnepelhette. Barátja, Simicska Lajos és a kormánypárt szakítása után az előbbi féllel tartott, műsort vezetett a Hír tv-n, mostanra pedig virtigli Orbán-ellenes megmondó emberré avanzsált.
A sorozatos Fidesz-győzelmek miatt a magyar szavazópolgárokat előszeretettel lehülyéző Csintalan saját bevallása szerint Gyurcsány Ferenc politikai tevékenységét továbbra is minősíthetetlennek tartja, valamiért azonban a szocialistákét ezek szerint nem annyira. „Engem a düh hajt” – indokolt egy nyilatkozatában a kedvesen csak elvtársnak titulált szoci igazolás.
A belépésről Komjáthi Imre társelnök közreműködésével kissé szürreálisra sikerült videó is készült, melynek üzenete a keserédes nosztalgia mellett nyilván az, hogy sok-sok évnyi dezertálás után az MSZP-be érkeznek is, nem csak távoznak onnan – leginkább a DK-ba. Oda mondjuk igen sokan zsilipeltek át az elmúlt időszakban, de akadtak szép számmal, akik még a bizonytalan pártonkívüliséget is vonzóbb alternatívának látják, mint a szocialista tagságot. Elég csak Ujhelyi Istvánra vagy Mesterházy Attilára gondolni. Szomorú.
Küzdelem a Horn Gyula sétányért és egyéb ravaszságok
Az MSZP egyik legnagyobb dobása mostanság a Horn Gyula sétányért való küzdelem, de kétségtelen, „nagyot ment” a balatoni szabad strandokért való kiállásuk is. Ahhoz azonban, hogy az ötszázalékos parlamenti küszöböt elérjék, a jelek és a felmérések szerint ez a teljesítmény egyelőre nem elegendő. Na de majd most, Csintalan Sándor közreműködésével! „Nem lehet azzal nekimenni, hogy reménytelen” – indokolta nehezen indokolható optimizmusát az unott véleményvezérből lelkes pártaktivistává avanzsált „Mandiner-rajongó”.
Ez a „kis színes” mint cseppben a tenger mutatja az üzenet és alternatíva híján vergődő, ismét megosztott ellenzék kálváriáját. Eközben a legerősebb ellenzéki párt hamis statisztikákkal hergeli a népet, száz százalékos narancslét kever össze olcsó dzsúzzal, csak hogy az „orbáni infláció” tragédiáját megrajzolja az alaposan meghirdetett videókban Kálmán Olga ex-műsorvezető közreműködésével. Inkorrekt és hazug, ám kétségtelenül innovatívabb taktika, mint amit mondjuk az MSZP vagy a Karácsony Gergely által hátrahagyott (?) Párbeszéd folytat. Vagy a többiek, akikről szintén alig hallani.
Viszont a Momentum valami egészen különleges politikai jószág lett itt az elmúlt hónapokban.
Először is: a teljesítmény- és innováció-centrikusságot hirdető, az új generáció rátermettségét megjeleníteni hivatott csapat a budapesti olimpia megfúrásával annak idején szinte berobbant a magyar közéletbe, nosza, pajzsra is emelte az Orbán-fóbiás belpesti balliberális értelmiség és annak sajtója. Ez a hevület a 2018-as parlamenti választáson a parlamenti bejutáshoz nem volt elégséges, de rá egy évre, az EP-voksoláson már Donáth Anna és Cseh Katalin is mandátumhoz juthatott Brüsszelben, azóta is onnan ostorozzák a magyar kormányt.
Gyurcsánynak el kellene már takarodnia a közéletből – fakadt ki még pár éve Fekete-Győr András pártelnök, majd a DK-elnök szoros felügyelete alatt lefolytatott előválasztás idején, az ellenségesnek korántsem mondható Partizán-csatornán adott interjú miatt kénytelen volt megbuktatni saját magát. A lila szín feloldódott a nagy egészben, ám az országgyűlési frakció megalakítására ez a teljesítmény is feljogosította őket. Azóta is keresik a „hangot”.
Államférfi, új reménység, kordonbontás
Gelencsér Ferenc pártelnök nevezte már magát államférfinek, üzent „kitartást” a sajátjainak, majd némi kihagyás után utcai harcos kordonbontóként tért vissza, idős államtitkárt vegzálni, keményeket mondani, rendőrökkel perlekedni. Közben Donáth Anna mint új reménység tért vissza – majd mégsem. Teljes lett a zavar!
És akkor most itt van a legújabb politikai innováció a Momentum boszorkánykonyhájából, amiről már korábban is értekeztünk: miközben a magyar társadalom nemfideszes része is kezdi nagyon megelégelni az Európai Bizottság kekeckedését az uniós források visszatartása kapcsán, a szintén láthatósági gondokkal küzdő formáció újabb feltételek támasztását követeli Brüsszeltől Magyarországgal szemben. Ezt a minap újabb közleményben sikerült leírniuk, vagyis nem kizárt, itt épp stratégiáról beszélhetünk!
És még mindig nem térünk magunkhoz. Jól értjük? A felfüggesztett operatív programelemek egyikéből, az EB-vel előzetesen letárgyalt módon valósulhatna meg végre a magyar tanárok jelentős béremelése,
A feltétel feltétele maga a feltétel? Ez így nem stimmel.
Mindezen felül a Momentum azt akarja, hogy az EB sokadig kitételként követeljen „átfogó oktatási reformot” a magyar kormánytól, úgy, hogy a köznevelés megszervezése egyébként nemzetállami hatáskör, nem mellesleg a parlament előtt épp hever egy „átfogó oktatási reform”. Igaz, ez a Momentumnak és jó pár érintettnek nem tetszik, de ez már inkább szakmai vita. Brüsszelnek jogi és politikai értelemben ehhez semmi köze.
Erkölcstelen és önsorsrontó elképzelés
A Momentum követelése tehát jogi nonszensz, egyúttal következetlen és politikailag is önsorsrontó húzás – s akkor a morális problémáról még nem is beszéltünk, nevezetesen arról, mennyire etikus a saját hazájának anyagi kárt okozó döntésekért lobbiznia egy politikai entitásnak egy külső hatalmi központnál. Pedig nyilván ez sem elhanyagolható szempont. Ráadásul ehhez a kapitális baklövéshez még szegény Pankotai Lilit is felhasználják…
Gelencsérék tehát „csupán” maguknak és az országnak ártanak legújabb elképzelésükkel, nem is rossz teljesítmény. Mindezek nyomán annyit mondhatunk: alighanem az MSZP jobban járt Csintalan Sándorral, mint a Momentum a tanácsadóival. Kinek mit intézett a pártvezetése!
(Kacsoh Dániel, Mandiner.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
