in ,

A Legfőbb Ügyészség visszavitetné a fogdába a Viking Sigyn kapitányát – A „magyar” bíróság viszont leszerepelt, ismét….

Szégyen, amit a magyar bíróság művel

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) jogorvoslati indítványt terjesztett elő a Kúrián, mert törvénysértőnek tartják, hogy a május 29-ei dunai hajóbaleset miatt indult büntetőeljárás gyanúsítottjával szemben a bíróság letartóztatás helyett – óvadék letétele esetén – bűnügyi felügyeletet rendelt el.

 

Az LÜ pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték: a halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult büntetőügyben a gyanúsított ukrán hajóskapitány „jelenléte az eljárási cselekményeken kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható”.

Felidézték, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte az ukrán hajóskapitány letartóztatását, azonban megállapította, hogy a gyanúsított 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető alkalmazása mellett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség fellebbezett a döntéssel szemben, a többi közt azért, mert az ukrán gyanúsított magyarországi lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezik, munkájából adódóan a tartózkodási helye gyakran változik, Európában jelentős helyismerettel rendelkezik, illetve „a megalapozott gyanú tárgyát képező cselekmény tárgyi súlya is a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását teszik indokolttá”.

Emlékeztettek arra is, hogy az ügyészség a fellebbezés indokolását kiegészítette, mivel felmerült annak a gyanúja is, hogy a hajóskapitány adatokat törölt a telefonjáról, ezáltal újabb letartóztatási ok állapítható meg, amely szerint a gyanúsított a bizonyítást megnehezítené vagy veszélyeztetné. A Fővárosi Törvényszék a kerületi bíróság végzését ugyanakkor érdemben nem változtatta meg, az óvadék letételét engedélyezte.

A legfőbb ügyész jogorvoslati indítványának lényege szerint a törvényszék határozata már önmagában attól törvénysértő, hogy „nem tartalmaz semmilyen döntést az ügyészi fellebbezés kiegészítésében írtakkal kapcsolatban” – írták.

Hozzátették: a törvényszék ugyanis az újabb letartóztatási okot nem vizsgálta érdemben. Emellett mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság határozata törvénysértő, mivel úgy rendelték el a bűnügyi felügyeletet, hogy a gyanúsított konkrét tartózkodási helye a döntés meghozatalakor a hatóság előtt egyáltalán nem volt ismert – áll a kommünikében.

A vádhatóság rámutatott: a legfőbb ügyész ezért azt indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg azt: az első- és másodfokú bíróságok törvénysértően fogadták el az óvadék megállapítására irányuló védői indítványt, és rendelték el a gyanúsított bűnügyi felügyeletét óvadék letétele esetén. A Kúria határozata csak a törvénysértést állapíthatja meg – jelezték.

A Hableány sétahajó a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 19 holttest került elő, ám két embert – valamennyien koreaiak – még keresnek a hatóságok.

(Tóth Dalma, 888.hu)

Antidepresszánsok, pánikroham, fertőzés – összeszedtük, mit mond a szakvélemény Merkel remegéséről

Vegyék újra őrizetbe a Viking kapitányát! – Aláírásgyűjtés itt!