in , ,

A kormány népszavazási javaslata a jogállami hagyományokat követi

Szakértők kiemelték, hogy több uniós tagállam állampolgárai elutasítják Brüsszel nyílt társadalmi törekvéseit.

 

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint a kormánynak a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazási kezdeményezése messzemenőkig illeszkedik az európai demokratikus jogállamok hagyományaiba és gyakorlatába. A lap hétfői számában Farkas Vajkot, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjét és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt idézi, akik kiemelték: a XXI. századi népszavazások eredményei alapján több uniós tagállam – köztük számos nyugat-európai ország – állampolgárai elutasítják Brüsszel nyílt társadalmi törekvéseit. Farkas Vajk a lapnak azt mondta: a mostani gyermekvédelmi népszavazás arról tesz tanúbizonyságot, hogy Magyarországon egészséges a demokratikus jogállami működés.

„Van egy nemzeti sorskérdés, miszerint meg kell óvni a gyermekeket,

amellyel kapcsolatos kormányzati álláspontot sokan támadják határainkon innen és túl egyaránt. A demokratikus az, ha ebben a kérdésben az emberek közvetlenül meg tudnak nyilvánulni, a kormány pedig az emberek akaratának megfelelően cselekszik a továbbiakban is” – mondta az elemző.

A nyugati tendenciák elkerülése a cél

Ifj. Lomnici Zoltán úgy vélte, a nyugati társadalmakban gőzerővel zajlik a lakosság érzékenyítése, Orbán Viktor pedig ezen tendenciától kívánja megóvni a magyarokat. „Az elsősorban gyermekeket célkeresztbe vevő LMBTQ-propaganda ellen pedig minél előbb, preventív jelleggel fel kell lépni, és mivel kiemelt fontosságú témakörről van szó,

a kormány a néptől várja a megerősítést”

– fogalmazott. Farkas Vajk szerint a magyar gyermekvédelmi népszavazás kérdései sem szokatlanok az európai színtéren: 2013-ban Horvátországban tartottak népszavazást arról, hogy a házasság csak férfi és nő között jöhet létre, és bár érvénytelenné vált a kiírás, de a szavazók 66 százaléka egyetértett a kérdéssel, Szlovákiában pedig hat éve tartottak érvénytelen népszavazást az azonos neműek házasságának és örökbefogadásának engedélyezéséről, valamint az iskolai szexuális oktatásról, és mindhárom kérdésben egyértelmű, kilencven százalék feletti volt az elutasítás aránya – írta a Magyar Nemzet.

(MTI)

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

(Át)Vágó Istvánnak még mindig mozog a szája – Azt hiszi, hogy ő tényező a közéletben

Bréking! Kiraboltak egy bankot Kamu Geri Budapestjén, egy ember megsérült – A rabló szökésben van