Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter levelet küldött a Sziget Fesztivál főszervezőjének, Kádár Tamásnak, amelyben aggodalmát fejezte ki a fesztiválra meghívott „Kneecap” nevű zenekar fellépése kapcsán. A miniszter szerint a zenekar korábbi fellépései során nyilvánvalóan és durván antiszemita megnyilvánulások történtek.
„A nagy nyilvánosság előtt valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport, illetve annak tagja elleni gyűlöletre vagy erőszakra uszítás nem tartozik a véleménynyilvánítás szabadsága alá” – írta Bóka, hozzátéve: az ilyen cselekményeket a hatályos magyar büntetőjogi szabályozás szigorúan szankcionálja.
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország Kormánya a zéró tolerancia elvét alkalmazza az antiszemitizmus minden formájával szemben, és kiemelte, hogy hazánk az Európai Unió harmadik legnagyobb zsidó közösségének ad otthont, amelynek döntő többsége Budapesten, a Sziget helyszínén él.
Bóka úgy fogalmazott: „ nem világos, hogy a Sziget szervezői mi alapján juthattak arra a következtetésre, hogy ezúttal nem ismétlődnek meg a korábbiakhoz hasonló nyilvánvalóan és durván antiszemita incidensek. Ennek a várakozásnak semmilyen észszerű alapja nincsen.”
Levelében a miniszter határozottan kérte a fesztivál főszervezőjét, hogy a fenti szempontok figyelembevételével „felelősségteljes döntést” hozzanak a fesztivál programjáról és lebonyolításáról.
(Mandi)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?