Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

A kormány belerúgott még egyet Tordai Bencébe: jogkövető magatartást kellett volna tanúsítani az építkezés során

0 megjegyzések 637 megtekintés

Tordai Bence párbeszédes képviselő lebontásra ítélt családi háza is téma volt a parlamentben a napirend előtt, a témát maga a politikus hozta fel. A II. kerületi ingatlan ledózerolását a fővárosi kormányhivatal rendelte el.

 

 

Tordai Bence úgy vélte nem magánügy az, hogy családját kilakoltatással fenyegetik, hanem a magyar jogállam válságát és a „fideszes pártállam” kiépítését mutatja. A miniszterelnök családjának „hatvanpusztai birodalmára” és Csipak Péter vállalkozó házára, az úgynevezett Csipak-villára is utalva azzal vádolta a kormányoldalt, hogy az építésügyben nem érvényesíti a jogállamiságot.

Tordai Bence azt mondta:

minden jogszabályt betartott, a kormányhivatal a helyszíni szemlén megállapította, hogy a lakóépület a leadott terveknek megfelelően épült meg, mégis bontást rendelt el az ügyben eljáró bíró, aki szerinte korábban egy fideszes államtitkár „jobbkeze” volt.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára úgy reagált, emberileg nagyon sajnálja, hogy Tordai Bence ebbe a helyzetbe „lavírozta magát”, de szerinte az ügy világos: a bíróság megállapította, hogy a képviselő jogszerűtlenül építkezett.

Jelezte:

a kormánynak nincs más lehetősége ebben a helyzetben, minthogy a közigazgatás szervezetén keresztül érvényt szerezzen a bíróság ítéletének. Jogkövető magatartást kellett volna tanúsítani
– jegyezte meg az államtitkár, aki szerint az ügyben Tordai Bence nem áldozat, hanem elkövető.

 

 

(Vadak)

 

 

Kérjük a segítségedet! 

Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki! 

 

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.