A Fidesz ismét arra szólítja fel Hadházy Ákost, az LMP társelnökét, hogy távozzon a közéletből – közölte a Fidesz-frakció szóvivője a közmédiával szerdán. Halász János azt mondta: Hadházy Ákos kedden “újabb hazugságokba bonyolódott azért, hogy leplezze embertelenségét, amivel nyugdíjas szomszédja életét megnyomorította”.
Hozzátette: a napokban kiderült, hogy Hadházy Ákos az elmúlt években minden eszközzel megpróbálta megszerezni idős szomszédja társasházi lakását, az LMP-s politikus semmitől sem riadt vissza annak érdekében, hogy “kisemmizze a nyugdíjast”.
Elzáratta a vizét, letiltatta a nyugdíja egy részét, 20 ezer forintot vonatott le a beteg férfi 70 ezer forintos nyugdíjából, miközben ő maga 20 milliót költött luxushobbijára, a magánrepülőgép-vezetésre
– sorolta Halász János.
Közölte: az idős ember végül kórházba került és a napokban elhunyt. A Fidesz-frakció szóvivője kiemelte: az idős férfi lánya megerősítette, hogy az LMP-s képviselő folyamatosan “sanyargatta” az apját a lakás megszerzése érdekében.
Hadházy Ákos az anyagi haszon reményében “különös kegyetlenséggel járt el” egy idős emberrel szemben. Ez embertelenség, ezért Hadházy Ákosnak távoznia kell a közéletből
– fogalmazott.
MTI; Fotó: fidesz.hu
(pestisracok.hu)