Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

A Fidesz beszólt Kamu Geriéknek: sokáig már nem lehet ezt a szerencsétlenkedést folytatni

0 megjegyzések 10 megtekintés
Sokáig már nem lehet ezt a szerencsétlenkedést folytatni, amit Karácsony Gergely és a baloldal művel, mert a Lánchíd állapota napról napra rosszabb – reagált kedden a Fidesz közleményben az MSZP két politikusának kijelentéseire.

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere és Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes a Pénzügyminisztérium József nádor téri székhelye előtt tartott kedden sajtótájékoztatót a Lánchíd felújításának ügyében. Elhangzott például, hogy ne költöztesse a budai Várba a Pénzügyminisztériumot a kormány, és az arra szánt 50 milliárd forintból legalább 10 milliárdot adjon a Lánchíd felújítására.

 

 

A Fidesz úgy reagált, a Lánchídnak a felújítás megkezdésére és nem a baloldali politikusok „üres fecsegésére” lenne szüksége.

Budapestnek bőven van pénze, a kormány is segíti a felújítást, ideje lenne munkához látni a politikai akciók helyett – hangsúlyozták.

Hozzátették: a kormány az elmúlt tíz évben folyamatosan felújítja a hozzá tartozó nemzeti építészeti örökségeket, többek között a budai Várat is, Budapest is lásson hozzá legalább a Lánchídhoz.

Fidesz: ötvenmilliós bírságot kapott a józsefvárosi önkormányzat a menzabotrány miatt

 

Ötvenmillió forint bírságot szabott ki a VIII. kerületi önkormányzatra a Közbeszerzési Hatóság, mert többszörösen jogsértőnek találta azt a szerződést, amelyet Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) helyi polgármester „a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva” közétkeztetési szolgáltatás ellátására kötött egy céggel – közölte Szilágyi Demeter, a Fidesz józsefvárosi képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A képviselő azt mondta: a hatóság a döntést azzal indokolta, hogy nem érvényesültek azok a közbeszerzési alapelvek, amelyek szerint átláthatónak és többszereplősnek kell lennie az eljárásnak. Nem volt jogalapja, hogy az eljárásra csak egy ajánlattevőt hívjanak meg, és az is jogsértő, hogy az eljárás a nyilvánosság teljes kizárásával történt – ismertette. Hozzátette: a szolgáltatásban résztvevő cég ötmillió forintos bírságot kapott.

A cég az elmúlt héten megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen, mert 32 kiló romlott élelmiszert találtak a konyháján – emlékeztetett Szilágyi Demeter.

A képviselő szerint a hatóság döntésével egyértelművé vált, hogy Pikó András visszaélt a veszélyhelyzet adta jogkörével.

A testület nem fogja szó nélkül hagyni, hogy ilyen mértékben károsította meg a józsefvárosiakat, a polgármesternek felelnie kell a döntéséért – hangsúlyozta.

 

 

(hirtv.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.