in ,

A DK a legszélsőségesebb ellenzéki párt az Országgyűlésben

VAN-E HELYE GYURCSÁNY FERENCNEK A NORMÁLIS NYILVÁNOSSÁGBAN?

Az utóbbi időszakban egyértelműen bebizonyosodott, hogy jelenleg a Gyurcsány Ferenc vezette DK a legszélsőségesebb ellenzéki párt az Országgyűlésben. Mind stílusában, mind mondanivalójában átlépi a politikai kultúra, illetve a demokrácia írott és íratlan szabályait

− mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin arról, hogy a bukott miniszterelnök a minap náci politikusnak, politikai szörnynek, mentálisan betegnek nevezte közösségi oldalán Orbán Viktort. A XXI. Század Intézet elemzője hangsúlyozta: az ilyen megfogalmazásoknak nem csak a stílusa, hanem a mondanivalója is szélsőséges.

− Azzal ugyanis, hogy Gyurcsány nácinak nevezi a miniszterelnököt, azt a politikust akarja kirekeszteni a demokratikus versenyből, akit a választók bíztak meg azzal, hogy irányítsa, vezesse az országot − mutatott rá Nagy Ervin, aki szerint a DK elnökének szélsőséges megnyilatkozásai azon taktikájának is részét képezik, hogy „leuralja” a baloldalt, ennek érdekében pedig minden eszközt felhasznál ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet.

− Mivel azt gondolja, hogy ha beszélnek róla és ő van a középpontban, akkor azzal egyértelműen a baloldal vezetőjének tűnik, éppen ezért mindenre képes − fejtette ki az elemző, aki szerint egyelőre nehéz eldönteni, hogy amit Gyurcsány Ferenc az utóbbi időben önmagáról mutat, az csupán szerep-e, vagy tényleg ilyen szélsőséges politikussá vált.

− Az viszony tény, hogy aki figyeli az utóbbi időben tett megnyilatkozásait, az erősen elgondolkodik azon, hogy Gyurcsány Ferencnek van-e egyáltalán helye a normális nyilvánosságban, a normális párbeszédben, vitákban − zárta gondolatmenetét a XXI. Század Intézet elemzője.

Ismeretes: az önmagát a legeurópaibb pártnak nevező DK elnökének közösségi oldalán az utóbbi hónapokban sorra születnek az Orbán Viktort a legalpáribb módon sértegető bejegyzések, többek között „rongyembernek”, „történelmi törpének”, illetve pusztán „Törpének” nevezve őt. Utóbbival kapcsolatban  Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közösségi oldalán úgy fogalmazott, „Gyurcsány Ferenc nem az első baloldali toleranciaharcos, aki bátran él a testszégyenítéssel, amikor kifogy a piacképes érvekből (amik eleve nem nagyon voltak neki). Most éppen azóta félretett szövetségesétől, Karácsony Gergelytől vette át a stafétabotot”.

Tahóság, testszégyenítés, megbélyegzés, rasszizmus. Ha tényleg ez a baloldal teljesítménye, az nagyon kevés. Ezt pedig nem én mondom, hanem a választók, negyedszerre. De ezek szerint mindig van lejjebb. És valahogy az mindig Gyurcsány

− írta Fürjes Balázs.

 

(Bákonyi Ádám, magyarnemzet.hu)

 

 

 



 

 

 

További híreink:
Puzsér Róbertnek nincs joga megszólalnia a közéletben, amíg elnézést nem kér a budapestiektől – Ezért kéne elnézést kérniAgyhalál: Csintalan Sándor szerint Nagy-Magyarország nem létezett soha – Akkor Csintalan Sándor sem létezikAz EU-s korrupció óta Feriné totál eltűnt – Vajon mi a csicskulás oka? Hova tűnt a bolgár nő?Baj van libernyákéknál: egyre közelebb ér a brüsszeli korrupciós botrány Gyurcsánynéhoz – VideóAki akkumulátorgyárral rendelkezik, az tud nagy mennyiségben gyártani, így azé lesz a jövő – VideóKöhög a bolha – A románul beszélő román Fegyőr nekiment SzijjártónakMegszólalt a DK ifjúsági mozgalma – A Momentum vezére ledobta az ékszíjat: azonnal szüntessék meg az árstopokat!Guruló dollárok: Varga Judit tájékoztatást kért az EB-től arról, együttműködött-e a testület az Action for DemocracyvalSzijjártó helyretette az eddigi legsilányabb amerikai nagykövetet – VideóEz a csávó miért nincs még börtönben?!?!?! Nem engedi el Újbuda Czeglédy CsabátA kormány ezt is elintézi: kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét a következő 6 hónapban – VideóFelszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy azonnal minden hídról tiltson ki minden autót Budapestről! Legyen bátorEz egy hülye: Kamu Genya: gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a LánchídraBaloldal: ne legyen semmi! Ne épüljön semmi, sehol, soha!Megadja eléggé nekiment Puzsérnak – Puzsér új vallást talált magának, a nyugatizmust

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Novák Katalin Kijevben – Novák Katalin: remélem, hogy 2023 a béke éve lesz

Novák Katalin Kárpátalján: 150 ezer okunk van, hogy megállítsuk a háborút