Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

A bunkó, az bunkó – A bunkó főpolgármester már bánja, hogy lekövérezte Orbánt

0 megjegyzések 2 megtekintés

Karácsony Gergely Facebook-posztban ír arról, hogy milyen fontos, hasznos, megtisztelő volt a számára, hogy nyilatkozhatott egy olyan jelentős orgánumnak, mint a világszerte befolyásos The Economist. Megemlíti a főpolgármester, hogy az újságíró végigvette, hogy miben különbözik a miniszterelnöktől, s arra jutottak, hogy szinte semmiben nem hasonlítanak.

„… ám ekkor az elkötelezettségbéli, stílusban megmutatkozó különbségek mellett tettem egy viccesnek szánt megjegyzést a testalkatunkból fakadó különbségekre is. Rossz vicc volt, nem kellett volna – mea culpázott.

Majd azzal folytatja, hogy tudja, „ilyennel nem viccelünk, ez nem lehet része a politikai vitáknak, mindenkinek kijár az alapvető tisztelet”. Sajnálatát fejezi ki emiatt, és elnézést kér mindazoktól, akik a rossz tréfáját sértőnek találják, igazuk van –jelentette ki.

Majd azzal zárja, hogy a visszafogottság amúgy is indokolt a számára, hiszen ő is egyre kevésbé sikeres küzdelmet folytat a vékonyság megőrzéséért.

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.