Megdöbbentő adatok kerültek nyilvánosságra Nagy-Britanniában. Több brit egyetemre is olyan vendégelőadókat hívtak meg, akiket radikális iszlamistaként tartottak számon a hatóságok. Volt köztük olyan is, akit a guantánamói fogolytáborban tartottak fogva.
Bár mindenki tiltakozott a brit diákszövetségek azon döntése ellen, hogy az általuk szervezett eseményekre radikális iszlamistákat hívjanak meg, mégis több mint százszor történt ez meg. A legfrissebb jelentések rámutattak arra, hogy a radikálisokat olyan neves egyetemvárosokba is meghívták, mint Oxford, Warwick vagy Manchester.
Az egyik esetben a londoni Keleti és Afrikai Tanulmányok Intézetében egy olyan férfi szólalt fel, aki hosszasan fejtegette, hogy az iszlám vallás miért nem egyeztethető össze a demokráciával.
Tavaly a világ egyik leghíresebb egyetemére, az Oxford Egyetemre hívták meg vendégelőadónak a Cage nevű csoport vezetőjét is, aki egyszer kedves fiatalemberként jellemezte Dzsihád Johnt, az Iszlám Állam tömeggyilkosát. Az egyetemeknek kötelességük mindent megtenni annak érdekében, hogy megelőzzék a szélsőséges nézetek terjedését, valamint jelenteniük kell a terrorelhárítók felé, ha bármi gyanúsat észrevesznek.
A jelentés rámutatott arra is, hogy a vizsgált egyetemek vezetői többször is mulasztást követtek el, mivel nem akadályozták meg azt, hogy a diákok agyát a radikális iszlamisták megpróbálják átmosni.
Az emberek azért fizetik az egyetemi tandíjat, hogy a tanult professzoroktól és ne a radikálisoktól tanulhassanak. Az egyetemeknek fokozottan kellene figyelniük arra, hogy kik és mit oktatnak”
– mondta Anthony Glees, a Buckinghami Egyetem egyik vezetője.
Az egyetemek rendszeresen azzal védekeztek, hogy az iszlamisták által tartott órákat a diákcsoportok szervezték, azokhoz az egyetemnek semmi köze nem volt.
az a Zahir Mahmood tartott a londoni King’s College-on egy órát, aki szerint a Hamasz terroristái szabadságharcosok.
Dr. Siema Iqbal a Manchesteri Egyetemen tartott előadást, aki az egyik helyi iszlám szakszervezet alapítója. A férfi akkor került a címlapokra, mikor egy Twitter-bejegyzésében válogatott antiszemita jelzők kíséretében ócsárolta Izraelt a gázai helyzet miatt.
Hamza Tzortzis a Warwicki Egyetem tanulóinak tartott egy órát. A férfi a helyi iszlám közösséget is vezette, majd nagy botrányt keltett, hiszen azt mondta, aki a közösség ellen harcol, azt meg kell ölni. Tzortzis kifejtette, hogy a muszlimok elítélik a szólásszabadságot, és eleve mindenféle szabadság ellen küzdenek.
A legmegdöbbentőbb azonban Moazzam Begg esete. A radikális muszlim férfi 2017. július 3-án látogatott el a világhírű Oxfordi Egyetemre, ahol órát tartott a szemeszterenként több millió forintnyi tandíjat fizető diákoknak.
Begg korábban többször is ült a börtönben a radikális nézetei miatt. A pakisztáni gyökerekkel rendelkező radikális iszlamistát az amerikaiak által működtetett guantánamói fogolytáborban is fogva tartották. Begg az Iszlám Állam kivégzéseit végrehajtó Dzsihád Johnt egy rendes fiatalemberként jellemezte.
(888.hu)