Támogatás
vasárnap, április 20, 2025
Támogatás
Támogatás

A baloldali maffia megtámadta Bayer Zsoltot és Füssy Angélát

0 megjegyzések 120 megtekintés

Végre ki kell mondani, hogy mi történt.
Czeglédy Csaba könnyen összefüggésbe hozható Ujhelyi Istvánnal.
Ezt azért fontos megemlíteni, mert a Bayer Zsolt és Füssy Angéla ellen történt támadások összefüggésbe hozhatók említett emberekkel, és ügyeikkel.

1. Ujhelyi István házait a Szeviép volt vezérigazgatója szerint a Szeviép finanszírozta, potom 38 millió Forintért. Ujhelyi válaszul vagdalkozni, majd magyarázkodni kezdett, majd szépen előkerültek a felújítást bizonyító dokumentumok. Ujhelyi még tagad, de különös módon, mintha összefüggésben lenne az ügy Bayer Zsolttal, a 24.hu nevű álhírportál nekiesett Bayer Zsoltnak, ráadásul szintén ingatlan témában. A különbség csak annyi, hogy míg Bayer Zsolt semmilyen törvénysértést nem követett el, Ujhelyinél ez már nem olyan biztos. Mindenesetre felmerül bennünk a gyanú, hogy ezek  a támadások Bayer Zsolt ellen, politikai megrendelésre történtek.

2. Füssy Angélát aljas, nemtelen támadások érték. Ráadásul úgy, hogy ezt megelőzte Czeglédy Csaba számos kijelentése, melyek közül az egyik arról szólt, hogy a HVG majd egy hét múlva írni fog Füssy Angéláról. És lám, meg is történt. Majd érkeztek a baloldali aktivisták fenyegetései, és Füssy Angéla pár hónapos gyermekét (!) fenyegették meg megerőszakolással! A MUOSZ persze hallgat, és nem áll ki Füssy Angéla mellett. Mindenesetre itt is úgy tűnik, hogy a Czeglédy féle hálózat, és baloldali maffia megrendelése lehet a háttérben,  a támadások mögött.

A baloldali maffia, tehát az ellenzéki médiával szépen összefonódva megkezdte az EP választási kampányát: a valaha egyik legaljasabbat.

 

Mi viszont most a teljes szerkesztőség nevében kiállunk Bayer Zsolt és Füssy Angéla mellett!

 

mindenszo.hu szerkesztő Csapata!

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.