Örkény István a forradalom kitörése után fogalmazta a rádió korábbi szerepét elítélő írást, melynek mondata szállóigeként terjedt el: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”. Déry Tibor kíséretében részt vett a KMT ülésein.
„Horn Gyula átvágta a kerítést” c. hazugság
A vasfüggöny átvágásáról terjedt el Horn Gyula híres propagandaanyaga, hogy ő, mint pufajkás, vérkomcsi, mekkora nagy ember, miatta lett Rendszerváltoztatás. Dehogy lett miatta, nem vágott ő át semmit, illetve de, minket magyarokat: nem vágott át semmit, csak egy odatelepített díszvasfüggönyt, ugyanis mire Horn odaért, addigra a kerítés már le volt bontva.
Íme a hazug esemény:
Az Orbán kormány nem épített egyetlen km autópályát sem
Ez sem igaz. Az első Orbán-kormányt vádolta az ellenzék, az akkor még nagyon egységes és erős baloldal, szóval azzal vádolták Orbánékat, hogy egyetlen km autópályát sem épített a kormány. Hőbörgött az ex-cenzor Lendvai Ildikó és Kovács László is. Annyi volt csupán a bibi, hogy a kormány nem válaszolt a vádakra, mert rossz volt a Fidesz kampánya. A helyzet a baloldal hazug állításával szemben az, hogy az első Orbán kormány 168 km autópályát épített.
Kettős állampolgárság: 23 millió román özönli el Magyarországot
A Státustörvényt Kovács László elvtársék rögtön átnevezték a 2002-es választási kampányban Orbán-Nastase paktumnak és a baloldal azzal riogatott, hogy ezzel a törvénnyel 23 millió román özönlik majd be Magyarországra, tehát Orbánt le kell váltani. Nem özönlött be senki, de a hazug, aljas, ócska kampány jó volt arra (+a csalás, lánc szavazás), hogy Orbán Viktor kormányát megbuktassák.
Kettős állampolgárság népszavazás: az erdélyi magyarok elveszik a magyarok munkáját, NE FIZESSÜNK RÁ!
Mocskos, szemét gazemberek ezzel kampányoltak, a vége 49% NEM lett és 51% igen, azaz a népszavazás érvénytelen lett. 2004 december 5 volt az a nap, amikor a magyarság egy része megtagadta önmagát, saját erdélyi honfitársait. A hibát a második Orbán kormány korrigálta a könnyített kettős állampolgársággal, azóta egymillió új honfitársunk van!
Orbán lenyúlta a magánnyugdíj pénztárak pénzét
Ez sem volt igaz. Azok a külföldi pénztárak nyúlták le a pénzünket, akik a hozamot kivitték hazánkból, magyarok millióit verték át! E cikk írója pl. az AXA-tól a sok évnyi befizetett pénzek után 13, azaz TIZENHÁROM forintot kapott vissza! A hiányt az Orbán-kormánynak kellett befizetnie, évi 500 milliárdot. Az Orbán kormány nyugdíj témában semmit ne nyúlt le, éppen ők csináltak rendet a káoszban!
Orbán lop
Ennyi, a baloldal aljas kampánya mára leegyszerűsödött: Orbán lop, mondják.
Akkor a teljesség igénye nélkül a „lopásról”:
- az állam vagyona 10 ezer milliárd forint alá esett 2010-re. Ma az állam vagyona 20 ezer milliárd forint van, bőven!
- Magyarország aranytartaléka Surányi elvtársnak köszönhetően 3 tonnára zsugorodott 2010-re. Ma Magyarország aranytartaléka 99 tonna.
- a 25 év alatti dolgozó magyar fiatalok nem fizetnek SZJA-t!
- újra van 13 havi nyugdíj
- a 4 gyermekes anyák életük végéig NEM adóznak!
- továbbra is van rezsicsökkentés, ami a mai viszonyok között ma minden családnak 180 ezer forint könnyítést jelent HAVONTA
- 13% volt a munkanélküliség 2010-ben, ma ez a szám 4% alá esett
És még sorolhatnánk:
Mi a tanulság ebből?
Ha nincs média, ha nincs igazmondó média, csak ócska balos hazug propaganda, MINDENT, de MINDENT le lehet nyomni az emberek torkán: lásd USA, lásd Ukrajna, lásd az elhülyülő Lengyelországot, stb. stb.
Gyurcsány megmondta: hazudtunk reggel, éjjel, meg este.
mindenszo.hu