in ,

Hoppá! Novák Katalin vezeti az ENSZ-közgyűlés magyar delegációját

Novák Katalin köztársasági elnök vezeti a magyar delegációt

Novák Katalin köztársasági elnök vezeti a magyar delegációt, amely részt vesz az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakának általános vitáján, ahol az államfő fel is szólal. Egyesült államokbeli tartózkodásán az államfő egyeztet Texas, Utah és Montana kormányzójával is – közölte a Sándor-palota vasárnap az.

Az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakának általános vitáját 2023. szeptember 19. és 26. között tartják New Yorkban, a vitán jellemzően állam- és kormányfők vesznek részt. Novák Katalin az általános vita nyitónapján szólal fel az ENSZ Közgyűlésében. Ezt megelőzően az államfő részt vesz az SDG (Fenntartható fejlődési célok) csúcstalálkozón, amelyen egy állam- és kormányfői szintű tanácskozáson elnököl szeptember 18-án. A köztársasági elnök ENSZ-közgyűlési részvételének, illetve az ehhez kapcsolódó tárgyalások középpontjában a béke előmozdítása, a család védelme, valamint a nők helyzetének erősítése áll majd. Ezt követően az államfő egyeztet mások mellett Greg Abbott texasi, Greg Gianforte montanai, valamint Spencer Cox utahi kormányzóval is.

(pestisracok.hu)

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Újabb rettenetes fotók kerültek elő a legutóbbi diáktüntetésről – Íme

Nem, ez nem vicc – Kommunisták segítségével döntenék meg az Orbán-kormányt