Támogatás
csütörtök, május 8, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! A Kreml megerősítette: jövő héten Moszkvába látogat a kínai elnök

0 megjegyzések 8 megtekintés

Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke március 20-22-én állami látogatást tesz Oroszországban Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására – közölte pénteken hivatalosan a Kreml sajtószolgálata, megerősítve a kínai külügyminisztérium aznapi bejelentését.

A moszkvai tájékoztatás szerint a két vezető „a megbeszélések során megvitatja majd az Oroszország és Kína közötti átfogó partnerségi kapcsolatok és stratégiai együttműködés továbbfejlesztésének aktuális kérdéseit”, és aláír több fontos kétoldalú dokumentumot. A két elnök emellett tárgyalni fog a nemzetközi téren folyó kétoldalú együttműködés elmélyítéséről is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök decemberben hívta meg állami látogatásra Hszi Csin-pinget Moszkvába. Mint mondta, a hivatalos vizit

az orosz-kínai kapcsolatok maradandóságát fogja demonstrálni a világnak”,

és „az év legfontosabb politikai eseménye lesz a kétoldalú kapcsolatokban”.

A kínai külügyminisztérium szerint Hszi elnök oroszországi látogatása erősíti az Új Selyemút kezdeményezés néven is ismert együttműködési programot és az Eurázsiai Gazdasági Unión belüli együttműködést.

(MTI)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.