Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Az ellenzék a fasorban sincs! Két közvélemény-kutató is a Fidesz nagy előnyét mérte

0 megjegyzések 24 megtekintés

A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat – egyaránt ezt támasztja alá a Nézőpont Intézet legfrissebb (54 százalék), és a Medián legutóbb (51 százalék) nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása – közli a Nézőpont. Miközben az év elején negyedével nőtt a derűlátók aránya, minden második magyar a kormánypártokat választaná, s a legerősebb ellenzéki párt is csak negyed ekkora támogatottsággal rendelkezik.

A 2023-as politikai évadnyitány után elsőként publikált – hibahatáron belül közel azonos – kutatási eredmények alapján

a magyarok közhangulata jelentősen javult az idei év elején.

A Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása szerint még a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok az év végén, azonban február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57-58 százalék). Ezzel párhuzamosan a Nézőpont Intézet kutatása alapján 26 százalékról 32 százalékra, míg a Mediánnál ennél is nagyobb mértékben, 27 százalékról 37 százalékra nőtt a derűlátó magyarok aránya.

 

 

A Nézőpont Intézet utoljára február végén, a Mediánnal egy időben, mérte a pártok népszerűségét. Mindkét kutatás hasonló támogatási adatokra jutott. A Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz-KDNP-t támogatná, a Medián a választani tudó „biztos” szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).

A két felmérés hasonlóan a DK-t látta a legnagyobb ellenzéki pártnak:

12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalékos támogatás mellett. A harmadik legnépszerűbb párt esetében azonban enyhe, de hibahatáron belüli különbség látható a két intézet adata között. A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek.

Mindkettő kutatás alapján a magyarok bejuttatnák a parlamentbe a Kétfarkú Kutya Pártot: 9 (Nézőpont) és 6 (Medián) százalékkal, a Jobbik pedig mindkét esetben a bejutás küszöbén áll: 4 (Nézőpont), illetve 5 (Medián) százalékon. Külön indulás esetén egyik felmérés alapján sem nem lenne több ellenzéki erő a parlamentben: a Mindenki Magyarországa és az LMP 2-2, A Nép Pártján 2-1, az MSZP 2-1, a Párbeszéd pedig 0 és 2 százalékon áll.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.