Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

A második kerületben még egy kicsit szenvedni akarnak a lakosok – A baloldal nyert a II. kerületi időközin

0 megjegyzések 3 megtekintés

 

Időközi választást, pontosabban egyéni választókerületi képviselőválasztást tartottak vasárnap Budapest II. kerületében, ahol Nagy Eszter, a Gyurcsány-párt jelöltje nyert a szavazatok 60,81 százalékával. A körzet már 2019-ben is baloldali önkormányzati képviselőt választott magának, a baloldal tehát megtartotta az eddig is baloldali körzetét.

Június óta ugyanis csak a fővárosban tizenhárom időközi önkormányzati képviselő-választást tartottak, ebből a kormánypárti jelöltek kilenc, az ellenzéki pártok indulói pedig – a most vasárnapi második kerületi győzelemmel együtt – mindössze négy mandátumot szereztek.

A kormánypártok jelöltje, Bálványközi István 36,06 százalékot kapott.

Gyurcsány már fordulatot emleget
Pár perccel az eredmény után a volt miniszterelnök már meg is szólalt közösségi oldalán.

Akkor indul a fordulat. Velünk. Egyelőre itt Budán, aztán majd Pesten, és majd mindenhol.
– kommentálta az eredményt a baloldal vezére.

 

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.