Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

A kormány 2018-ban is megőrzi a rezsicsökkentés eredményeit

0 megjegyzések 5 megtekintés

 

A rezsicsökkentés az idei évben is védelmet ad a magyar családoknak, akik a több körben bevezetett intézkedéseknek köszönhetően már közel 1200 milliárd forintot takarítottak meg az energia- és közműszámlákon.

A korábbi kormányok háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére az áram árát. Így 2010-re bérükhöz viszonyítva a magyar családok fizették a legtöbbet a gázért és áramért az Európai Unióban. A háztartások jövedelmük negyedét – a szegényebbek pedig a felét – költötték rezsire.

Az energiaárak nyolcadik éve, így 2018-ban sem nőnek. A 2017. novemberi adatok szerint a hazai lakossági fogyasztók földgázhoz Európában a harmadik legalacsonyabb, áramhoz pedig a hatodik legkedvezőbb átlagáron juthatnak hozzá. A 2013-ban megkezdett rezsicsökkentések hatására a magyar családok évente átlagosan 170 ezer forintot takarítottak meg.

A kormány a továbbiakban is küzd az elért eredmények megvédéséért, erre a tavaszi nemzeti konzultáción egyértelmű felhatalmazást kapott. Az Energiaügyi Miniszterek Tanácsa 2017. decemberi ülésén, Brüsszelben elfogadta a szabályozott árak fenntartása mellett érvelő magyar álláspontot. A hazai fogyasztók biztonságos és megfizethető ellátása szempontjából kedvező fejlemény, hogy a testület által jóváhagyott irányelvtervezet szerint a tagállamok eltekinthetnek a szabályozott energiaárak kötelező kivezetésétől.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály)
(kormany.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.