Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Megszólalt a politika udvari bolondja: Fekete-Győr szerint nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát

0 megjegyzések 6 megtekintés

Mint arról korábban írtunk, az előválasztás honlapjára feltöltött önéletrajza szerint Hajnal Miklósnak jelenleg semmilyen felsőfokú végzettsége nincsen, vagyis a Momentum elnökségi tagja egy érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió forintos fizetésért.

Hajnal Miklós felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, pedig saját bevallása szerint csak érettségije van

Az ellenzék hegyvidéki jelöltje CV-jében egy idén elkezdett levelező jogász szak mellett „felfüggesztett” oxfordi tanulmányokról számolt be.

Ugyan később már Hajnal Miklós is sajnálatát fejezte ki az ügy kapcsán, valamint elnézést kért azért, hogy közgazdászként hivatkozott magára, a Momentum bukott miniszterelnökjelölt-jelöltje másként gondolkodik.

Fekete-Győr: Nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezze magát

Hétfő este Fekete-Győr Andrást, a Momentum volt pártelnökét az ATV Egyenes Beszéd műsorában kérdezték az ügyről. A korábbi pártvezér Hajnal Miklós végzettsége kapcsán úgy nyilatkozott:

engem nem feltétlenül egy diploma tesz akár jogásszá, vagy akár villamosmérnökké”.

Arra a kérdésre, hogy Hajnal dolgozott-e közgazdászként diploma nélkül, Fekete-Győr azt válaszolta, hogy tudomása szerint Hajnal dolgozott a Google-nél illetve, hogy volt saját vállalkozása is.

Érdekesség, hogy fentebb említett, aláírt nyilvános önéletrajza alapján Hajnal Miklós csupán négy hónapot töltött a Google brüsszeli kirendeltségénél, „szakmai gyakorlaton”, saját vállalkozás pedig nem szerepel a hegyvidéken induló politikus önéletrajzban.

 


(mandiner.hu)

 

 

 

Mindenszo.hu kommentár: mit is lehetne erre mondani? Gratulálunk, Bandi! Akkor legközelebb ülj fel egy olyan buszra, ahol a sofőr mondjuk pék! Esetleg a peres ügyeidet ne egy végzett ügyvédre, hanem egy taxisra bízd!

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.