A halál tulajdonképpen az ember túlvilági, remélhetőleg mennyországi születésnapja. Szentek esetében pláne ez a remény. István király szentté avatásának napját ünnepeljük ma, aki jóval több a magyarság számára, mint egy királyunk a sok közül. Ő az, aki európai királyságot csinált a pusztai fejedelemségből, és kereszténységet a pogányságból. Az ő keze nyomán jött létre a földrész egyik első keresztény királysága, amiről Európa gyakran és szívesen megfeledkezett, nekünk viszont sem Magyarország, sem a kereszténység szempontjából nem szabad.
Az igazi országoknak nincs olyan értelemben vett születésnapjuk, mint ahogy azt ma próbáljuk elképzelni, megragadni az egyéni születésnapunk mintájára. Az igazi országokat ugyanis nem egy csettintéssel hozzák létre mások, hanem megharcolnak a létükért. Nem kérdezgetik külső hatalmaktól, hogy szabad-e, hanem megcsinálják. Vajúdásuk, megszületésük, felsírásuk viszont nem egy nap alatt történik. Magyarország esetében ez a folyamat valójában évszázadokig tartott. Ott kezdődött, amikor Baskirföldön, Magna Hungariában néhány magyar és néhány türk, összesen hét törzs, illetve ezek jelentős részei úgy döntöttek, hogy együtt elindulnak nyugatra, birtokba venni egy új hazát. Mindössze három év alatt odaértek szekerestül, asszonyostul, jószágostul az Urál-hegység lábától a Kárpátokhoz, tehát valószínűleg pontosan tudták, hova mennek.
A Kárpátok előterében megejtették a vérszerződést, amellyel végleg összekötötték a jövőjüket, törzsszövetséget, pusztai államot alapítottak, valamikor Kr.u. 840 körül. Aztán feltehetően több évtizedes folyamat során, a Kárpát-medence katonai bebiztosítása után birtokba vették ezt a területet, ahol azóta is található Magyarország. Népük hamar összeolvadt az itt talált avarokkal, akik talán idegen nép voltak, talán más nyelvet beszéltek, mint a honfoglalók többsége, de valószínűbb, hogy értették egymást. Egy évszázaddal később ennek a két vagy három etnikumnak az országa áttért a kereszténységre István király uralkodása alatt, majd a szent király halála utáni, évtizedes zűrzavar elültével vált biztossá, hogy műve fennmarad.
Az óhazából elindulástól a pogánylázadások megszűnéséig eltelt bő 200 év Magyarország születésnapja.
Ez alatt született meg az, amit ma is Magyarországként ismerünk, amit azóta sem lehetett eltörölni. Ebben szerzett elévülhetetlen érdemeket Szent István, akit ma ünneplünk, a művével együtt. 1083-ban ezen a napon avatta szentté őt, Imre herceget és Gellért püspököt a később ugyanebben részesülő I. László királyunk. Ahhoz pedig, hogy István műve maradandó lett, a keresztények szerint a király életének utolsó nagy gesztusa is kellett. István augusztus 15-én halt meg, ugyanazon a napon, mint ezer évvel korábban Szűz Mária. A király, halálos ágyán, az ő oltalmába ajánlotta Magyarországot, onnantól fogva ő a Magyarok Nagyasszonya, az országunk védőszentje. Amíg a magyarok tőle kértek segítséget és irgalmat, addig ezt rendszerint meg is kapták.
Persze mai szemmel buta mesének tűnhet mindez. Egy olyan korban, amikor a Szent Korona svájcisapka lehet, a Szent Jobb húscafat, az egyházi körmenet pedig „szar számokat éneklő szoknyás férfiak”, amikor nem Krisztusban és Nagyboldogasszonyban hisznek az emberek vallásos hevülettel, hanem a klímakatasztrófában és az LGBTQ-jogokban, amikor az isteni törvények betartása és a krisztusi megváltás elfogadása helyett álságos jóemberkedéssel próbálnak az emberek erkölcsi tőkét szerezni önmaguk előtt, akkor nyilván nevetség tárgya a hit is. Nem mintha ez megingatná a hitet. Legfeljebb zavarja. Nem önmaga miatt, hanem azok miatt, akik kimaradnak belőle, és személyre szabott, így mindig kényelmes, a komfortzónából soha ki nem mozdító valláspótlékokkal töltik fel az életüket.
Majd ha erre a materializmusra, ateizmusra, illetve newage-eurobuddhista babonavilágra is felépülnek ezer évig meg tovább fennálló államok, akkor visszatérhetünk a kérdésre, hogy Szent Istvánnak van igaza vagy a jelenkori fősodornak.
A születésnapnál fontosabb, hogy tudjuk átéléssel, őszintén megünnepelni azt, ami ünneplésre érdemes. A történelmi államalkotó képességünket, az erőnket, az elpusztíthatatlanságunkat, és a mindezekben fontos szerepet játszó kereszténységünket. De ehhez folytatnunk kell Szent István művét. Azt a részét is, amely az intelmei jelentős részét kitölti, csak azokat valamiért nem szokta szajkózni a bevándorláspárti nyílttársadalmi sajtó és a műveletlen baloldali politikushad. Utóbbiak közül nyilván ma is sokan kiposztolják majd Szent Istvánnak a vendégek befogadásáról írt szavait. A katolikus hit megőrzéséről, az egyházi rend becsben tartásáról, a főpapoknak járó tiszteletről és az imádság megtartásáról szóló intelmeket viszont nem fogják idézni. Érdemes elolvasni mind a tízet, mert úgy, egyben mutatják meg, milyen elvek, milyen értékrend mellett lehet megalapozni ezer évet.
(Vésey Kovács László, pestisracok.hu)
Add tovább!
