Támogatás
hétfő, június 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Fokozódik az agresszió Kamu Geri Budapestjén: megvertek egy buszsofőrt Budapesten

0 megjegyzések 8 megtekintés

Azt írja a baleset-info.hu, hogy a 134-es jelzésű autóbusz vezetője az Újmegyeri tér utáni megállóhelyen egy hölggyel szóváltásba keveredett, ugyanis a nő nyitott üdítős palackkal szeretett volna felszállni. A nő, hogy kitöltse dühét, ütlegelni kezdte az autóbuszt, melyen anyagi kár nem keletkezett.

Amikor a hölgy egyéb közlekedési eszközökkel a Szentlélek térre ért, már két erős testalkatú férfi várta. A NŐ ÉS A KÉT FÉRFI ODAMENTEK A BUSZ VEZETŐJÉHEZ ÉS VEREKEDNI KEZDTEK A SOFŐRREL– írják.

 

Frissítés:

Érdeklődésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya az alábbi tájékoztatást adta:

Az elsődleges adatok alapján 2021. június 08-án 17 óra körül Budapest III. kerületében, a Szentlélek téren egy autóbuszvezető összeszólalkozott, majd a buszról leszállva összeverekedett egy férfivel. Az elsődleges adatok szerint a buszsofőr könnyű sérülést szenvedett.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit, garázdaság és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

(origo.hu)

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.