Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Hivatalos: a magyarok túlnyomó része elvárja, hogy egy kormányfő tudjon angolul

0 megjegyzések 7 megtekintés

Komoly veszélyt jelent Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti esélyeire, hogy a magyarok elsöprő többsége szerint Magyarország mindenkori kormányfőjének kell tudnia angolul – derült ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából. A megkérdezett teljes felnőtt népesség nyolcvanhárom százaléka várja el, hogy a magyar miniszterelnök tudjon angolul ahhoz, hogy az ország érdekeit képviselni tudja. Emiatt lehet, hogy Karácsony Gergelynek nehezebb dolga lenne az előválasztáson, hiszen a napokban kiderült – amiről a PestiSrácok.hu  is beszámolt –, hogy a főpolgármesternek gondjai vannak az angol nyelvvel.

Utoljára a szocialista Magyarországnak voltak olyan kormányfői, akik nem beszéltek legalább egy idegen nyelvet, márpedig Karácsony – akinek pártja, a Párbeszéd támogatottsága alig mérhető – aligha akar közös platformra kerülni velük. Figyelemre méltó, hogy a jelenlegi kormányfő munkájával szemben kritikusok körében is négyből hárman nem hajlandóak elfogadni, ha egy miniszterelnök nem tud angolul – írta tanulmányában a Nézőpont Intézet. Márpedig az előválasztáson részt vevők ebből a körből fognak kikerülni. A felmérés rámutat, hogy az Orbán Viktor angoltudásában biztos kormányfő-pártiak körében még ennél is magasabb, kilencven százalékos a mindenkori kormányfő nyelvtudásával szembeni elvárás. A társadalmi csoportok közül leginkább a fiatalok követelnék meg egy kormányfőtől a tárgyalóképes angoltudást: a 18–29 évesek körében tízből kilencen vélekednek így. Még a leginkább megengedő demográfiai csoportok – férfiak, szakmunkások, hatvan évnél idősebbek – esetében is négyből három ember úgy látja, hogy a nyelvtudás fontos eleme egy miniszterelnök tárházának.

 

 

 

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2021. május 10. és 12. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a tizennyolc évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ezres mintanagyság és kilencvenöt százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.