Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Megunták. Hazamentek. Elbukott az egyetemfoglalás. Az SZFE bohócai hazatakarodtak.

0 megjegyzések 10 megtekintés

Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!…
Petőfi Sándor

 

 

Ezek szó szerint oda szartak, ahonnan a pénzt kapták.

 

Pedig mindent megpróbáltak. Az A-hang nevű Soros-NGO segítette a szervezést, de a Helsinki Bizottság is beszállt a buliba. A legnagyobb tömeget október 23-ra tudták összetrombitálni, nagyjából 8 ezer főt. És azzal ki is fújt az egész balhé. Kifingott. Mert jó ha tudja mindenki: ez nem az SZFE-ről szólt, hanem Orbán Viktorról és a kormányáról: nem kifejezetten Soros-barát a kormány, és hát a migránsokat sem engedi be, sőt kerítést épített a kormány. Ez a baj, semmi más. Ezért van a hiszti, semmi másért. Meg azért, hogy az IMF el lett zavarva. Ez sokakat zavar. Ezért minden ideiglenesen Magyarországon tartózkodó NGO keményen dolgozott az SZFE bulikáért. Elbukott. Vége.

De ne aggódjunk, már készül a következő baromság: egyszer volt feketeruhás nővér, aztán lett belőle kockásinges forradalom Puklival, meg Rabszolgatörvénynek hazudott tüncisorozat, most itt van az SZFE „ügy”.

Ezek a kis kretének az SZFE nevét hosszú évekre lejáratták. Tönkretették. Szintén évekbe fog telni, mire helyreáll a rend a fejekben. De ki tudja, talán örökre megutáltuk ezt a rövidítést, és amit jelent.

Tényleg nagyon igyekeztek a srácok. Még raklap-barikádot is emeltek, sőt, utcabál is volt:

Órásbábos karnevál címen tüntettek az SZFE autonómiájáért - Blikk

 

A gólyalábas hülyékről már Petőfi megírta a magáét:

 

Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.

 

 

Megérte, srácok? Mert mi lett a vége? Elbukott félév. Megvont ösztöndíj.

Na, most szépen hazatakarodtatok. Maradjatok is ott, és gondolkodjatok.

Srácok, vége van. Elbuktatok.

 

 

mindenszo.hu

 

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.