Támogatás
péntek, június 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Az Index megint hazudott! Az Operettszínházban nem történt zaklatás

0 megjegyzések 2 megtekintés

Lezárult az Operettszínházban folytatott minisztériumi vizsgálat, amely megállapította, hogy nem történt zaklatás az intézményben – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szerdai közleményében.

A főigazgató és a független szakértők vizsgálata során sem nyert bizonyítást, hogy a Budapesti Operettszínházban bármilyen zaklató jellegű tevékenység történt volna – közölte az Emmi. Kiemelték, hogy a vizsgálóbizottság a főigazgató meghallgatása után megvizsgálta a rendelkezésre álló dokumentumokat. Ez alapján megállapítható, hogy az Operettszínház főigazgatója felé szóbeli jelzéssel élő munkatárs meghallgatását követően a főigazgató az elvárható gondossággal járt el. Így többek között megtette a szükséges intézkedéseket, még független szakértőket is felkért az ügy kivizsgálására – fogalmaztak, hozzátéve, hogy minden hátrányos megkülönböztetést és a zaklatás valamennyi formáját elítélik.

 

 

Az Operettszínház körüli ügyet a baloldali média kreálta, miután kirobbant az elmúlt évek legsúlyosabb zaklatási botránya, a Gothár-ügy. Mint ismert, a baloldali filmes és színházi rendező a Katona József Színház női munkatársai közül többeket is molesztált.

 

sajtóban megjelent cikkek következtében Kásler Miklós EMMI-miniszter júniusban vizsgálóbizottságot bízott meg „az Operettszínházról megjelent hírek valóságtartalmának tisztázása céljából”. A vizsgálat most befejeződött, amivel sikerült tisztázni a felmerült kérdéseket, így egyértelműen megállapították, a baloldali propagandalap, az Index hamis állításokat közölt.

 

(Bordács Bálint, origo.hu)

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.