Támogatás
szerda, május 7, 2025
Támogatás
Támogatás

Vannak még józan emberek! Sainz nem térdel le Hamilton kedvéért

0 megjegyzések 2 megtekintés

Sainz nem térdel le Hamilton kedvéért, akkor sem, ha a Formula–1 egyetlen színes bőrű pilótája a feje tetejére áll.

A madridi autóversenyző a Mundo Deportivo című barcelonai sportlapnak adott terjedelmes interjút, amelyben harcosan megvédte az új Formula–1-es világbajnoki idény első két futamán, az Osztrák és a Stájer Nagydíjon tanúsított magatartását. Tudniillik azt, hogy a pilóták többségével ellentétben Sainz nem térdelt le amúgy Colin Kaepernick módjára az osztrák himnusz alatt: A BLM-pólót felvette, de ennél többre nem volt hajlandó. (Az első futamnál hatan, a másodiknál már csak négyen maradtak állva a sofőrök közül.)

 

 

Nem arról van szó, hogy Sainz ne lenne a rasszizmus ellen, ő is felvette – a társaihoz hasonlóan – az End Racism, azaz Elég volt a rasszizmusból szövegű pólót. Csak éppen nem szereti, ha presszionálják.

 

 

– Nem titok, hogy Lewis a sport világában a Black Lives Matter mozgalom egyik élharcosa, úgy általában a rasszizmus elleni mozgalomé – mondta Sainz. – Magam is ellene vagyok a rasszizmusnak, ahogy az összes pilótatársam. De én világéletemben független személynek tartottam magam, és sohasem engedtem semmiféle nyomásnak. Úgy gondolom, azzal, hogy felöltöttem a a rasszizmusellenes pólót, megtettem, amit meg akartam tenni. De ahhoz nincs kedvem, hogy le is térdeljek. Úgyhogy nem is fogok letérdelni. Nincs ember vagy bármilyen körülmény, amely engem olyasmire kényszerítene, ami nincs az ínyemre. Szerintem valamennyi pilóta egységet mutatott azzal, hogy felöltöttük azt a pólót és beálltunk az End Racism felirat mögé.

Az sem titok, hogy Hamilton egyenként beszélt azokkal a versenyzőtársaival, akik az első két futam előtt nem térdeltek le, tehát Sainzzal, Kimi Räikönennel, Max Verstappennel, Danyiil Kviattal, Charles Leclerc-rel. Sainz nem adta be a derekát, hamarosan kiderül, hogy a többiek mennyire független személyiségek.

 

(Ch. Gáll András, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.